Tanulási célkitűzések
Ebben a fejezetben a legfontosabb tanulási célkitűzések az alábbiak:
Háttér
Ezt a fejezetet az orosz történész Jelena Oszokina „The crucial role of women in Stalin’s Russia” című tanulmányára építjük, mégpedig oly formában, hogy a tanulmány megállapításait kérdések és válaszok formájában rögzítettük, illetve foglaltuk össze. Kétségtelen, hogy az írás feldolgozása jelentős felkészültséget igényel a diákoktól, sokrétű felhasználási lehetősége miatt mégis ajánljuk minden pedagógus számára. Természetesen az órai tevékenység elvégzéséhez a diákoknak szüksége van némi előzetes tudásra az orosz történelemmel kapcsolatban. Ismeretekkel kell rendelkezzenek az orosz társadalom struktúrájára vonatkozóan, rendelkezésükre kell álljon ismeretanyag a kommunizmusról, a Szovjetunió történetéről, az iparosításról, az urbanizációról, a szovjet termelési viszonyokról és demográfiai folyamatokról is. Ha például azt a kérdést elemezzük, hogy Sztálin hogyan próbálta meg a Szovjetunió iparosítását vezetni, akkor a tanulmány alapján az alábbi válasz adható:
Lenin halála után Sztálin harcot indított a politikai hatalom megszerzéséért. A 20-as évek végére megnyerte a politikai csatákat és olyan átalakításokba kezdett, amelyet a nyugati történészek Sztálin „felülről épített forradalmának” nevezték. A forradalom egyik kulcsmozzanata az volt, hogy Sztálin elkezdte a Szovjetunió iparosítását. Az iparosítási hullámnak a fő célkitűzése az volt, hogy fejlessze a nehézipart és felkészüljön egy háborúra. Sztálin nagyon gyorsan kívánta a Szovjetunió iparosítását lefolytatni. Természetesen az iparosítás urbanizációs folyamatokkal is együtt járt, a nehézipar olyan hatalmas gyárakat hívott életre, amelyek mellé városok települtek. A munkásoknak ezekben a városokban jó, megbízható élelmiszerellátásra volt szükség, illetve a gyárakhoz el kellett juttatni a nyersanyagot is. Éppen ezért Sztálin már 1929-ben nekilátott a kollektivizálásnak, azaz a mezőgazdaság szocialista átalakításához. A kollektivizálás kapcsán a paraszti gazdaságokat felváltották a termelőszövetkezetek, amelyek közvetlenül az államtól függtek. A kollektivizálást terror és erőszak kísérte.
Adaptáció
A fenti témakört: a nők szerepvállalását a sztálini Szovjetunióban az alábbiak szerint lehet adaptálni egy tanóra keretében. Rendezzük a diákokat csoportokba, minden csoport valamennyi tagja számára állítsunk össze kérdéspárokat és megadott időkeretre minden csoport kapjon feladatokat. Minden egyes csoporttag igyekezzen megválaszolni a kérdéseket. A diákoknak önállóan kell a háttérinformációkat összegyűjteni és szelektálni. A kérdések nehézségi foka természetesen eltérhet életkor és készségek szerint, ennek megfelelően osztható fel elemzésre a Jelena Oszokina-tanulmány. A lehetséges kérdésekre az alábbi példákat adjuk:
Alapvető szakkifejezéseket emelhetünk ki és magyarázhatunk meg azoknak, akik nehezen oldják meg a szakszövegek olvasását. Az egész tanulmányt felolvashatjuk és rögzíthetjük szalagon is, így a diákok olvasás közben hallhatják is a szöveget. A diákok saját rövidítéseket és hangfelvételeket is készíthetnek a tanulmány főbb megállapításaival kapcsolatban. Kiegészíthetik a történész értekezését illusztrációkkal, videókkal és történelemkönyvekkel az iskolakönyvtárból. Ez a tevékenység egyébként hozzájárulhat ahhoz is, hogy az adott történész tanulmányát a sztálini Szovjetunió történetére vonatkozó egyéb forrásokkal is összevessék. Ezzel kapcsolatban a következő kérdéseket vethetjük fel:
A tanulmány egyes részei, például a „Mi az elmélet” című, az alábbi módon használható fel órai munkában. Az órai tevékenység egy másik részében összegyűjthetők azok az érvek és források, amelyeket Oszokina használ hipotézisei alátámasztására. A források jobban áttekinthetők, ha az érveket és a forrásokat előzetesen külön-külön kártyákra kiírjuk és ezeket a diákokkal két külön csoportra bontatjuk.
Az alábbiakban példát adunk a feladat lehetséges előkészítéséhez (5. táblázatban)
5. táblázat – Állítások a sztálini Szovjetunióról
| Jelena Oszokinának átfogó hipotézist mutat be a sztálini Szovjetunióban élő nők társadalmi szerepéről. |
| Ez az átfogó elmélet abban foglalható össze, hogy a nők termelőként és újratermelőként is alapvetően fontos szerepet játszottak a társadalomban és a gazdaságban a harmincas években. |
| A történész statisztikai táblázatokat használ arra, hogy átfogó elméletét bizonyítsa. |
| Ezek a statisztikai adatok azt mutatják, hogy a nők többsége nem maradt otthon, hanem munkahelyen dolgozott. |
| A történész rámutat, hogy a nők helyzete eltért az 1930-35 közötti, valamint 1935 utáni a sztálini Szovjetunióban. |
| 1930-35 között a rendszer kifejezetten arra ösztökélte a nőket, hogy vállaljanak munkát és hanyagolják el családjukat. |
| 1935 után a rendszer gyermekvállalásra helyezte a hangsúlyt, s a nőket és a propagandában fontosabbnak ábrázolta a munkavállalásnál a családi életet, valamint betiltotta a terhességmegszakítást. |
Az alábbiakban közöljük a részletet Jelena Oszokina tanulmányából:
Az oroszországi iparosítás azal járt, hogy egyre több munkásra volt szükség a gyárakban és a termelőszövetkezetekben. Az állam egyértelműen arra ösztökélte a nőket, hogy vegyenek részt a termelésben, az iparban és a mezőgazdaságban is. Ugyanakkor az állam azt is megkövetelte a nőktől, hogy álljanak helyt anyaként és feleségként is.
Az állam úgy vonta be a munkába a nőket, hogy kevesebb hangsúlyt fektetett a családok ellátására, illetve a családok társadalmi funkcióira. A nők munkába kényszerítését alapvetően törvényi szabályozással és propagandával érte el az államhatalom. Például a házasságról, a családról és a gyermeknevelésről szóló 1926-os törvény ugyanazokat a jogosítványokat biztosította az élettársi közösségben élőknek, mint a házastársaknak. Ez a törvény nagyon leegyszerűsítette a válást: elegendő volt az egyik házastársnak bemenni a hivatalba és kérni a válási bizonyítvány kiadását: a másik felet levélben értesítették a válás tényéről. Ezen túlmenően 1920-ban bevezették a nők ingyenes és törvényes abortuszát. A Szovjetunió volt a világ első országa, amely lehetővé tette a nők számára a terhességmegszakítást. Ezek a törvények megfeleltek annak a bolsevik, forradalmi menetrendnek, amelyek arra voltak hivatva, hogy felszabadítsák a nőket „a háztartás rabszolgaságából”. A marxisták úgy gondoltak a családra ebben az időben, mint burzsoá középosztálybeli, elavult intézményre, amelyet elsöpör a kommunizmus ereje.
Az állam a nők „felszabadítását” nem a nők, hanem a termelési potenciál megnövelése érdekében propagálta. A szovjet állam arról próbálta meggyőzni a szovjet lányokat és asszonyokat, hogy a munka, az iparosítás, a kollektivizáció számukra előnyösebb pozíciót biztosít a társadalomban. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a nők mobilitási esélye, s társadalmi előrejutásuk messze elmaradt a férfiakétól, nem beszélve arról, hogy egyre nőtt a különbség a városi és a vidéki asszonyok lehetőségei között. A munkásnőknek nagyon nehéz munkakörülményekkel kellett megbirkózniuk, amellett a diszkrimináció és zaklatás számos formáját kellett elszenvedniük férfi feletteseitől és munkatársaiktól egyaránt. A nők tiltakozására az állam egyértelmű eszközökkel reagált, s rövidesen egyértelművé vált, hogy az iparosítás sikere érdekében szó nélkül tűrni kell a munkavállalás korábban elképzelhetetlen nehézségeit.
A nők milliói jelentkeztek munkára a 20-as, 30-as években. Az 1930-as években a szovjet munkaerőpiacra belépők több mint 80 %-a volt nő. Az évtized végére az aktív korú (a 16-59 évesek) szovjet nők 70 %-a munkaviszonyban állt. Nők vezették a traktorokat, s egyaránt dolgoztak agronómusként, orvosként, tanárként, tudósként, pilótaként és állami köztisztviselőként. Az 1930-as évek második felében a szovjet agrártudományi felsőképzésben a hallgatók 30 %-a nő volt. Ennek következtében a szovjet mezőgazdaság vezetői közé rengeteg nő is bekerült.
Általában véve a szovjet átalakulás sokkal inkább rémálommá, semmint a boldogság ígéretévé vált a szovjet nép többsége számára.
Az erőszakos iparosítás és kollektivizálás élelmezési válságot alakított ki. Első ízben 1928 és 1936 között működtették az élelmiszerjegyek rendszerét a Szovjetunióban. Amikor élelmiszerhiány keletkezett, az állam elsősorban az ipari munkások számára biztosította a tartalékokat, ezzel folyamatosan lehetetlen helyzetbe hozva a mezőgazdasági dolgozókat és a szellemi foglalkozásúakat. A parasztok nem kaptak élelmiszerjegyeket és a munkanélküli városi lakosok ellátása is csekély és rendszertelen maradt. Az említett okoknál fogva a munkavállaló nők elsősorban ipari munkára jelentkeztek abban a reményben, hogy magasabb normákat tudnak teljesíteni, amiért magasabb bérezésben részesülnek, mintha otthon maradnának a háztartásban. Azt remélték, hogy így olcsóbb élelmiszerhez juthatnak. Az 1930-as évek végére a Szovjetunióban az ipari munkások 40 %-a nő volt, többségük a könnyűiparban helyezkedett el, ahol a fizetések alacsonyabbak voltak, mint a nehéziparnál, ahol alapvetően férfiak dolgoztak. Az ipari termelésben való részvétel nem mentesítette a nőket családi kötelezettségeik alól. A bevásárlás és a háztartás tradicionálisan női munkának minősült Oroszországban, és ez az 1930-as évben sem változott. Ennek következtében a nőknek kettős terhet kellett cipelniük, annak érdekében, hogy megtarthassák teljes munkaidejű foglalkoztatásukat a gyárakban és a mezőgazdasági üzemekben. Továbbra is biztosítani kellett a család számára a ruházkodást, a családi élelmiszerellátást olyan körülmények között, amikor a hiánygazdaság körvonalai kialakultak.
Nagyon sok tiltakozó akció zajlott az élelmiszerhiány miatt a szovjet városokban, melyek zömét nők szervezték. A városban foglalkoztatott férfiak kevésbé vettek részt ilyen megmozdulásokban. Az acélgyárakban - ahol a legtöbb munkás természetesen férfi volt - összesen 22 sztrájkot regisztráltak az 1930-as évek első felében. A textiliparban - ahol általában nők dolgoztak - ugyanebben az időszakban jelentősen több sztrájk volt, 1930 első három hónapjában összesen több, mint 92 sztrájkot regisztráltak. Ezek közül a legnagyobb, amelyben 600 nő vett részt, a Telegin Textilgyárban Ivanovo-Vozsnyeszenszk régióban zajlott le. A nők leálltak a munkával annak érdekében, hogy nagyobb kenyéradagokat harcoljanak ki, szlogenjük a következő volt: „Keményen dolgoztattok bennünket, de nem adtok kenyeret!”
A leggyakoribb tüntetések és megmozdulások az élelmiszerboltok előtt kígyózó sorokban alakultak ki. 1930 júniusában a Fekete-tenger mellett fekvő Novoroszijszkban 350 nő tört össze két pékséget és vonult a városi önkormányzat elé, kenyeret és húst követelve. E júniusi nap végére a tüntetők száma elérte a 800-at. A városon átvonulva a felvonulók két rendőrt és egy tsz-elnököt megvertek, felszólították a közeli vasútállomás férfi vasutasait és a cementgyári dolgozókat, hogy álljanak közéjük, de azok visszautasították a felkérést. A nők ezután a nemzetközi kikötőbe vonultak, egy külföldi hajó kapitányát is megverték, annak demonstrálásaként, hogy a külföldiek számára ne exportáljanak több szovjet gabonát. A demonstrációnak csak az vetett véget, hogy a városi elöljárók hozzájárultak egy személyes találkozóhoz. A kor történeti forrásai egyértelműen igazolják, hogy a városokban éhezés volt és a nők rengeteg tiltakozó akciót szerveztek.
A vidékiek helyzete a 30-as évek első felében még rosszabb volt, mint a városlakóké. A parasztok ugyanis nem kaptak még élelmiszerjegyeket sem, hiszen az volt a politika álláspontja, hogy ők képesek önmagukat élelmiszerrel ellátni a tsz-ek gazdálkodásából, és abból a csekély magánkézben lévő középbirtokból, amelyet a parasztoknál hagytak. Az állam mindent megtett annak érdekében, hogy földek minél nagyobb részét kollektivizálja és azt követően szinte a megtermelt élelmiszermennyiség egészét átirányította a városokba, a hadsereg számára valamint exportra. Ebben az időszakban egy-egy rosszul sikerült aratás tragikus kimenetelű éhezési hullámhoz vezetett. 1932-33-ban Oroszországban és Ukrajnában milliók haltak éhen. Ezekben az években a vidéken élő nők még nehezebb helyzetben találták magukat, mint a férfiak, hiszen a férfiak szabadabban mozoghattak a hadsereg és a civil intézmények révén, sőt szerepük kevésbé volt meghatározó a családban, mint a nőké. A férfiak nagy számban vándoroltak el a városokba munkáért, otthon hagyva feleségeiket és gyermekeiket. Sokan támogatták családjukat pénzküldeményekkel és ruhákkal, mások azonban nagyon gyorsan szakítottak paraszti gyökereikkel, újranősültek, új családot alapítottak a városban. 1926 és 1939 között 23 millióan, elsősorban férfiak hagyták el a vidéket és telepedtek le tartósan a városokban. További 5,5 millió lakos, többsége szintén férfi, „mulasztotta el” hazatérését az aratásra.
A falvakban egyre nőtt a magára maradt nők száma, akik továbbra is kötelesek voltak felnevelni gyermeküket, vezetni a háztartást, valamint dolgozni a tsz-ekben. Az 1930-as évek végére a nők adták a mezőgazdasági munkaerő 60 %-át és még magasabb arányban vettek részt a tényleges kétkezi mezőgazdasági munkában, elsősorban állattenyésztésben és állatellátásban. A vidéki férfiak továbbra is a termelőszövetkezetek jobban fizető állásaikat tartották kezükben: tsz-igazgatók, igazgató-helyettesek, brigádvezetők, könyvelők és pénzügyi vezetők lettek.
A 30-as évek Szovjetoroszországában sokkal több ellenállás jegyezhető fel a vidék történetében, mint a városéban. A vidéki tiltakozási mozgalmakban a nők nagyon fontos szerepet játszottak. 1929-ben a feljegyzett 1307 felkelés közül 486 vezetését nők látták el. 1930 első felében a falusi felkelések közül a feljegyzett 8707 esetből 2800-ban szinte teljesen kizárólag női résztvevőket találunk. Az ebből a korból fennmaradt dokumentumok azt igazolják, hogy a parasztok gyakran választottak nőket a tömegek vezetésére, a felvonulók első sorába, mert azt gondolták, hogy a hatóságok nem fognak nőkkel szembeszállni, illetve tárgyalóképesebbnek ítélték őket „női érzelmességük” és visszafogottabb politikai öntudatosságuk miatt.
1934-re véget ért az éhínség. 1934 és 1936 között beszélhetünk a szovjet történelemben az úgynevezett „jó” évekről. A kormány eltörölte a jegyrendszert. Több élelem és iparcikk került a boltokba, sok új bolt nyitotta meg kapuit országszerte, valamint számos étterem és kávéház épült ezekben az években. A városban élők egyre több mozit, színházat, hangversenytermet és kiállítócsarnokot kereshettek fel szabadidejükben. Sokak számára javult az élet minősége. Nagy változások következtek be a nők társadalmi szerepvállalásában is. Az államnak szüksége volt a lakosságszám növelésére, a hatalmas éhínségek és az erőszakos kollektivizálás áldozatainak pótlására. A nőkre hirtelen anyaként lett nagy szükség. Ennek következtében a törvények és az állami propaganda arra biztatta a nőket, hogy szüljenek több gyermeket. A szovjet média felhívta a nőket, hogy viselkedjenek nőként, legyenek nőiesebbek. Manikűrkészletek, divatos ruhák, kozmetikumok, hajlakkok, azaz olyan termékek, amelyeket a közelmúltban még „burzsoá luxusként” hirdetett a propaganda, hirtelen „mindennapi szükségletként” jelentek meg a szovjet újságokban annak érdekében, hogy megteremtsék az új, „szovjet-típusú” nő ideálképét. A szovjet kormány kijelentette, hogy a családot tekinti az egyik legfontosabb társadalomalkotó elemnek. Az 1936-os törvények megnehezítették a válást és az abortusz ismét illegálissá vált. A váláshoz most már mind a két házastárs megjelenése szükségessé vált a gyámhivatalnál, és a válás tényét a személyes dokumentumokban is rögzítették. Ezzel egyidejűleg a válás illetékét is nagyon megdrágították. A kormány ugyanakkor pénzügyi támogatást adott a sokgyermekes anyáknak annak érdekében, hogy a születésszámot tovább növeljék. Mindezek az intézmények nem szabadították fel a nőket a munkavállalás terhe alól. A kormány továbbra is szerepeltette propagandájában az aktív munkavállaló nőt, mint a szovjet társadalom hősét. Egy amerikai történész, Roberta Manning részletesen elemezte a szovjet nőkről közölt fotókat a Pravdában, a párt központi bizottságának vezető kiadványában. Kutatásai során azt állapította meg az amerikai történész, hogy azok a nők, akik az 1936-os Pravda fotóin szerepeltek, elsősorban munkahelyi eredményeiknek köszönhették hírnevüket, munkájuk szerelmeseként mutatva be őket. Ez is tükrözi: a nők továbbra is kettős terhet hordoztak: a munkahelyen, a termelésben és otthon, a családban.
A „jó évek” egy újabb éhínséggel zárultak 1936-ban. A korabeli dokumentumok alapján azok a nők és a gyerekek voltak az első áldozatok, akiket férjük illetve édesapjuk elhagyott a városi munka reményében. Az elsősorban vidéken tomboló éhínség újabb élelmiszerhiányt okozott a városokban. Az élelmiszerjegyeket újra bevezették annak érdekében, hogy a városi munkásoknak legyen elegendő élelme. Ismét hosszú sorokban kígyóztak az emberek az élelmiszerboltok előtt, amelyek üresek voltak és az élelemszerzésért folytatott harc ismét a nők mindennapi elfoglaltságává vált. Szerencsére az 1937-es aratás kiválóan sikerült, az élelmiszerellátás gyorsan helyreállt és a krízist gyorsan legyőzték.
1936 és 1938 közötti éveket a Nagy Terror időszakának nevezték, amely Sztálin uralmának legvéresebb korszakát jelöli. Milliókat tartóztattak le, végeztek ki, vagy üldözték halálba, koncentrációs munkatáborokban. Senki nem érezte magát biztonságban, kivéve Sztálint. Nők ezrei váltak a Nagy Terror áldozatává. Rengeteg nőt letartóztattak, kivégeztek, koncentrációs táborokba küldtek, a nép ellenségeinek bélyegezve őket. Számos nőt vádoltak meg azzal, hogy a nép ellenségeinek volt felesége, testvére, gyermeke, anyja, vagy csupán ismerőse. Sokakat csak azért ítéltek büntetésre, mert nem tettek jelentést hozzátartozóikról a Politikai Rendőrségnek. Ezek a nők soha többé nem élhettek szabadon, mindnyájukon rajta volt a társadalom stigmája, hogy közük volt „a nép ellenségeihez”. Sztálin legközelebbi munkatársai feleségeit túszként tartotta koncentrációs táborban, például Molotov felesége, a komisszárok népi tanácsának vezetője, Polina Zsemcsuzsina szintén letartóztatásra került és munkatáborba küldték. Néhány elhurcolt nő feljegyzései túlélték a terrort, ezek értékes történeti forrásként szolgálnak. Ezek közül is kiemelkedik Eugenia Ginsburg „Utazás a forgószélben” című munkája.
A háború előtt a nők meghatározó szerepet játszottak az emberi és anyagi erőforrások hadiipari felhasználásában és a harci cselekményekben egyaránt. 1943-ban több, mint 800 ezer önkéntes női katona harcolt a szovjet fegyveres erőkben, 8 %-át adva a hadseregnek. Nemcsak az orvosi, utász és az adminisztratív egységekben teljesítettek szolgálatot, hanem harci alakulatoknál is, tankokon, harci repülőgépeken valamint a gyalogságban is. Rengeteg nő küzdött a földalatti ellenállási mozgalomban, a megszállt területeken. A nők jelentősen hozzájárultak a győzelemhez azáltal is, hogy átvették a férfiaktól a termelést az iparban és mezőgazdaságban egyaránt. A háború végére a nők adták foglalkoztatottak a 56 %-át (1939-ben arányuk 40 % volt), míg az amerikai nők csak a munkaerő 36 %-át tették ki 1945-ben. A mezőgazdaságban a munkaerő szinte teljesen elnőiesedett. Ebben az időszakban a nők kezében volt a gyárigazgatók és tsz-elnökök pozícióinak zöme. A háború alatt a szovjet orvosok többsége is nő volt. A háború utáni időszakban az állam folytatta korábbi politikáját, amely szerint a nőknek dupla terhet kellett vállalni a családban és a gazdasági termelésben egyaránt. Az 1950-es évek elejére a nők szerepe egyre nőtt az iparban. A mezőgazdaságban ekkorra már a parasztok több, mint 60 %-át adták a nők. Munkájuk mellett az állam elvárta a nőktől azt is, hogy boldog családi otthont teremtsenek, mindezt igen szerény körülmények között, gyakran az éhezés is előfordult. A háború után a frontról hazatért férfiak visszakapták vezető pozícióikat az iparban és a mezőgazdasági termelésben is.
A következő órai tevékenységek az előzőekben olvasható történeti elemzésre épülnek.
Tevékenység
Olvassuk el ismét az előző történeti elemzést Jelena Oszokinától! Emeljük ki a legfontosabb megállapításokat, gondolatokat, valamint azokat a kifejezéseket, amelyek nem kellően világosak! Ellenőrizzük, hogy értünk-e minden kifejezést azzal kapcsolatban amit a szerző a 30-as évek Oroszországáról leír! Például: Vajon mit jelenthet Oszokina megállapítása a nők meghatározó szerepéről? A történészek a múlttal kapcsolatos gondolataikat gyakran építik fel egy hipotézis átfogó rendezőelve alapján. A diákok feladata most az, hogy megtalálják Oszokina leírásában ezt a hipotézist, vagy rendezőelvet. Használjuk a következő táblázatot, pipáljuk ki azt a sort, amelyikben a rendezőelvre bukkanhatunk!
6. táblázat – Mit nevezünk történeti hipotézisnek, rendezőelvnek?
| Rendezőelvek, átfogó megállapítások |
Jelöljük pipával, |
|
Az élelmiszerjegyek 1928. és 1936. között voltak forgalomban. |
|
|
Nagy változásokat hozott az 1935-ös esztendő. |
|
| A sztálini Szovjetunióban a nők meghatározó szerepét az jelentette, hogy a nők egyaránt dolgoztak az iparban, és mint a termelés résztvevői a társadalmi újratermelés kulcsfigurájaként (anyaként is) meghatározó tényezőt jelentettek. |
|
| A nők aktívan részt vettek a Sztálin politikáját bíráló ellenállási mozgalmakban. A nők számos sztrájkban és demonstrációban tüntettek, ezért gyakran száműzték őket Szibériába, Kazahsztánba vagy Észak-Oroszországba. |
|
| A nők alapvető funkciója az volt Sztálin Oroszországában, hogy boldogok és szépek legyenek. |
Értékeljük a diákok válaszait összehasonlítva saját álláspontunkkal. Oszokina történeti hipotézisét számos érvvel és történeti forrással támasztja alá. Az alábbi kérdések felsorolása a hipotézis megkonstruálásának folyamatába nyújt betekintést a diákoknak.
Töltsék ki a 7. táblázatot a diákok a 3. és 4. kérdés megválaszolásához !
7. táblázat – Változás és folyamatosság
|
Változások a nők társadalmi szerepvállalásában 1930-35 között valamint 1935 után |
A változások magyarázata |
| 1930-1935 között a nőket nem ösztönözte a rendszer, hogy anyává váljanak. 1935 után épp ellenkezőleg: támogatta gyerekvállalást és betiltotta az abortuszt. |
Sztálin el akarta érni, hogy a Szovjetunió lakosság számaránya emelkedjen a háborúra való felkészülés érdekében. |
| |
|
|
Hasonlóságok a női társadalmi szerepvállalásban 1930-1935 között, valamint 1935 után a folyamatosság elemei: |
Magyarázat a hasonlóságokra: |
| |
|
Tanulási célkitűzések
A tanulási célkitűzések ebben a fejezetben elsősorban a következők:
Háttér
Ez az órai tevékenység akkor kezdhető el, ha a diákok elolvassák a következő fejezetet a sztálini Szovjetunió asszonyairól, valamint ha ismerik az előző fejezetben foglalt történeti elemzést is. Ha ezt nem teszik meg, akkor feltételezhető, hogy előzetes tudással rendelkeznek a harmincas évek szovjet történetéről, az éhínségről, az iparosításról és a kollektivizálásról.
Adaptáció és további elemzések
Jelena Oszokina előzőekben bemutatott elemzése a szovjet propagandagépezet működésébe is bepillantást enged. Ezt a tanulmányt elsősorban a felsőbb évfolyamos diákoknak ajánljuk megfontolásra azzal a megjegyzéssel, hogy a tanulmányt illusztráljuk vizuális írásokkal, fotókkal, esetleg videóval. Hasonló módon érdemes erre az órára korabeli bélyegeket, használati tárgyakat, vagy ezeket ábrázoló kiadványokat is összegyűjteni. Az óra végén érdemes esszét, rövid írásos elemzést íratni a diákokkal az alábbi lehetséges címekkel:
Ezeket a címsorokat önálló esszécímként is feladhatjuk, ugyanakkor egy témazáró dolgozatban, az egyes bekezdések címeként is felhasználhatók, s a diákok ezekhez rendelhetik saját jegyzeteiket. Mindenképpen fontos felhívni a diákok a figyelmét, hogy adjanak az elemzés elejére érthető bevezetést és gondoskodjanak egy összefoglaló lezárásról is.
1. Egy parasztember új kabátot vesz lányának (Sztálingrád, 1933.)
2. Drogéria (1940.)
Használjuk a következőkben bemutatott 4. 5. és 6. számú fotót az alábbiak megtárgyalására:
Kérdések, amelyek feltehetők ezzel kapcsolatban:
Ezek után hasonlítsuk össze az 1. 2. 3. valamint 4. 5. 6. képeket. Az első csoport képeit a kormány megbízásából készítették és propagandacélra használták, a második csoportban szereplő fotókat magánemberek készítették. Lehetséges kérdések ezzel kapcsolatban:
Egyéb kérdések:
A fenti kérdésfeltevésekből kiindulva próbáljuk megítélni, mely fotók adnak megbízhatóbb képet a sztálini Szovjetunió mindennapi életéről. Indokoljuk válaszunkat! Ezek után határozzuk meg, mely fotók lehetnek hasznunkra a nők megítélésével kapcsolatban a sztálini korszakot illetően. Indokoljuk válaszunkat!
3. A „jó évek”, a jegyrendszer eltörlése – pékség egy autógyárban (Gorkij, 1935)
4. Kenyérvásárlás a jegyrendszer eltörlése utáni első napon (Moszkva, 1929)
5. Sorok a pékség előtt (Moszkva, 1929)
6. Parasztok hazatérése a piacról, miután nem kapták meg kenyérjegyüket (Moszkvai régió, 1929)
A szovjet média – beleértve az újságokat, a rádiót és a kulturális intézményeket – jelentős szerepet játszott a sztálini társadalompolitika megvalósításában és a hatalomgyakorlásban egyaránt. A szovjet média egésze állami irányítás alatt működött, legfontosabb célja, hogy a tömegek meggyőzésével elmagyarázza a Sztálin által kezdeményezett politikai programok értelmét. A szovjet emberek mindennap úgy nyitották ki újságjaikat és úgy kapcsolták be rádióikat, hogy híradást kaphattak arról: az első munkásállam tagjaiként miképpen haladnak előre diadalmas útjukon az új világrend kialakításával a győzelem felé.
A mozi mint propagandaeszköz
A szovjet mozikban rengeteg olyan filmet játszottak, amelyek célja csupán az agymosás volt. A zene, a koreográfia, a professzionális színészi teljesítmények, valamint a rendezői eszközök mind a meggyőzést szolgálták. A sztálini időszakban a nők főszereplőként jelentek meg számos szovjet filmalkotásban. Ez azért történhetett így, mert maga Sztálin is meghatározó fontosságú szerepet szánt a nőknek a szovjet társadalom formálásának folyamatában. Az ebben az időszakban elkészült filmek nagy része vígjáték és musical volt. A nőket szépnek, tehetségesnek mutatták: olyan nőknek, akik boldogok voltak, mert dolgozhattak az állam felvirágoztatásáért. Ezekben a filmekben nem volt nyoma az éhínségnek, a boltok előtt kígyózó soroknak, a félelemnek, a terrornak, vagy bármi más nyomasztó jelenségnek. A szovjet nő énekelt, táncolt, mosolygott, és ami legfontosabb: dolgozott.
A boldogság útja (1940)
A szovjet propagandafilm gyártásnak az egyik leghíresebb példája a „Boldogság útja” című mozi, amelyet Grigorij Alexandrov rendezett és Lyubov Orlova volt a főszereplője. A Boldogság útja tulajdonképpen egy Hamupipőke-történet a szovjet ipari társadalom kulisszái között. A történet minden alapvető karaktert felsorakoztat: a herceget a palotában, a gonosz mostohát és a szegény kislányt, Tányát, aki a történet végére hercegnővé válik. Tánya, a főhős megérkezik a nagyvárosba, hogy cselédként egy család szolgálatába álljon. A mozi egyáltalán nem ad egyértelmű magyarázatot arra, hogy miért hagyta el vidéki otthonát. Tudjuk, hogy a 30-as években tömeges elvándorlás indult meg a városokba, a kollektivizáció és a hatalmas éhínség miatt. Ennek természetesen nyoma sincs a filmben. A film elején Tányát analfabéta parasztlányként látjuk, rendes ruhákban és piszkos arccal. A lány főz, takarít és ellátja az úrnő gyermekét. Egy szép napon aztán találkozik álmai férfiával és szerelmes lesz. De Tánya még csak nem is remélheti, hogy beteljesüljön szerelme, hiszen hatalmas társadalmi és kulturális szakadék választja el őt kedvesétől, aki mérnök egy hatalmas textilgyárban. Ezen a ponton a mesebeli tündér – a helyi párttitkár – eljön, hogy megváltoztassa Tánya életét és valóra váltsa álmait. A mesebeli tündér ráveszi Tányát, hogy hagyja ott cselédséget és elviszi őt a „palotába”: egy textilgyárba. Ettől kezdve a lány minden nap dolgozik, esténként pedig tanul. Ily módon betanított segédmunkásból sztahanovistává válik, és bár Tánya sokszor követ el politikai hibákat, például elfelejtkezik paraszt gyökereiről, de a mesebeli hősként bemutatott párttitkár mindig ott van, hogy segítse Tányát munkásöntudatának kialakításában.
A film a boldog és egészséges munkások ideális világát mutatja be, a gyár tiszta és világos, egyáltalán nem a 30-as évek munkaviszonyairól sól, valamint a nők és férfiak között meglevő hatalmas keresetbeli különbségeket sem tükrözi, ami a Szovjetuniót jellemezte. A valóságban a nők hatalmas tömegei jutottak el a szovjet ipari üzemekbe, de a film egyáltalán nem foglalkozik azokkal a sztrájkokkal és a nők által szervezett szovjet ellenes demonstrációkkal, amelyek a korszakot jellemezték. Tánya kiváló teljesítményének köszönhetően meghívást kap Moszkvába, a Kreml-palotába, ahol rengeteg munkással, paraszttal, értelmiségivel és katonával találkozik, és elnyeri az egyik legmagasabb állami kitüntetést. A mozi zárójelenete Tányát gyönyörű és boldog asszonyként mutatja, aki mérnök hercege oldalán él egy családban, egyenlők lettek, megvalósult az álom, és együtt építik a szovjet birodalmat.
A szovjet propaganda képei a nőkről és a férfiakról
E filmek kiemelt célja, hogy meggyőzze a szovjet nőket arról, hogy a kiváló munka eredményeként társadalmilag és szakmailag is egyenlővé válhatnak a szovjet férfiakkal. Persze mindez nem volt igaz. A valóságban az előléptetés esélyei soha nem voltak egyenlők a férfiak és nők számára. Más szovjet propagandaanyagok elárulják, hogy a hivatalos nőkről alkotott vélemény miképpen alakult. A 30-as években a szovjet pénzérméken kizárólag férfiak láthatók. A 300 hivatalosan kibocsátott bélyeg némelyikén felbukkannak szovjet hősnők is, mégpedig legelőször 1929-ben, azonban mindössze 4 bélyegen. A bolsevik politikai poszterek elemzése azt árulja el számunkra, hogy a forradalmat kifejezetten férfiak által előidézett eseményként őrizte meg a kollektív emlékezet. Szinte minden forradalmat követő plakát kizárólag férfiakat ábrázolt, és elsődlegesen férfiakat kívánta mozgósítani. Ezzel együtt az is igaz, hogy a 30-as évek elejétől megszaporodnak a propaganda plakátokon a nőábrázolások is. A gazdaságnak szüksége volt a női munkaerőre, ezáltal egyre több olyan plakát került forgalomba, amely a dolgozó nőket ábrázolta. A férfi karakterek a győztes szocializmus emblematikus figuráivá váltak, a nők csupán segítő, támogató szerepben jelentek meg. Az iparosítási plakátok szintén elsődlegesen férfiakat ábrázoltak, ezeken a nők mindig parasztként szerepeltek és a parasztság csak másodlagos szerepet játszott a szovjet ideológiában. Ugyanezek a megállapítások igazak a korra jellemző képzőművészeti alkotásokra is. A legfontosabb példa Vera Muhina szobra, az Ipari munkás és a parasztnő, amely az 1937-es párizsi Világkiállításon a szovjet pavilon dísze volt. A szovjet propagandában a nők a másságot, a másodlagosságot képviselték politikai és ideológiai értelemben egyaránt.
A Nagy Visszavonulás: 1935 után
A 30-as évek közepétől a Nagy Visszavonulás évei következtek. A propaganda egyre inkább úgy ábrázolta a nőket, mint szerető feleségeket és családanyákat. Az állam arra ösztönözte a nőket, hogy vállaljanak több gyermeket és ennek megfelelően 1938-ban megjelent az első bélyeg is a gyermekvállalásról és gyermeknevelésről. 1940-ben pedig az Anyaság Dicsőségének Érdemrendjét is kiosztották. A mozik, filmek szintén gyermekvállalásra buzdították a szovjet asszonyokat. A filmkockákon a gyermekek kifejezetten megkönnyítik a nők mindennapi életét, hiszen kiváló az élelmiszerellátás, rendesen ruházkodik mindenki. Ezzel szemben az 1939-40-es élelmiszerválság kapcsán a kutatók számára ismertté vált számos olyan Sztálinhoz írt levél, amelyben az anyák az élelmiszerhiány miatt gyermekeik meggyilkolását helyezik kilátásba.
Bár a mozifilmek egyre inkább anyaként és háziasszonyként ábrázolják a nőket, a mindennapi életben változatlanul dolgozniuk kell a gyárakban. Igaz az állam soha nem kívánta meg, hogy a nők otthagyják állásaikat családjuk érdekében. A családanya-szerep mindig csak ráadásként jelenik meg az állami alkalmazás színtere és kulisszái mellett.
Olvassuk el a korábbi fejezetet és használjuk fel az ott megadott anyagokat az alábbiak szerint. Töltsük ki az alábbi táblázatot! (egy példasort már megadtunk.)
|
A képek: mit mutatott a szovjet propaganda a nők szerepéről és társadalmi státusáról? |
Realitás: a szovjet propaganda nem árulja el nekünk, hogy mi volt a nők valós szerepe és társadalmi státusa a Szovjetunióban. |
|
A szovjet gyárakban dolgozó nők boldogok és egészségesek voltak úgy, ahogy azt a „Boldogság útja” című filmből is láthatjuk. |
A szovjet gyárakban a munkakörülmények nagyon szegényesek, óriási volt a kosz, veszélyes és túlzsúfolt munkahelyen dolgozott mindenki. |
Mivel magyarázható az első és második oszlopban szereplő megállapítások közötti különbség? Mit árulnak el ezek a megállapítások a szovjet propagandáról?
Felhasználható-e a propaganda arra, hogy történeti forrásként megismerkedhessünk a szovjet nőknek és férfiaknak a szovjet államhoz való viszonyával?
Használjuk fel az alábbi kérdéseket a képek elemzéséhez az alábbi két területen:
A diákok határozzák meg, hogy a propagandaképeket vajon milyen célból készítették és mit árulnak el ezek az alkotások a férfiak és nők oroszországi társadalmi szerepvállalásáról.
Gondolkozzunk saját társadalmunkról!
Gyűjtsünk képeket saját országunk múltjából, illetve történeti relikviákat, emléktárgyakat: például bélyegeket, érméket, reklámhirdetéseket, újságkivágásokat !
Az alábbi kérdéseket tehetjük fel ezekkel kapcsolatban:
[1] Jelena Oszokina szövege alapján