8. fejezet

Vizuális történeti források felhasználása

Történeti fotográfiák

Tudjuk, hogy Joseph Niepce volt az első európai, aki fotografikus felvételt készített, mintegy 8 órai expozíciós idő felhasználásával, mégpedig 1826-ban. Tudjuk azt is, hogy Louis Daguerre 1839-ben szabadalmaztatta a dagerrotípia eljárását. Ugyanakkor a történész számára az 1854-56 között megvívott krími háború és az 1861-65 között zajló amerikai polgárháború kínálja az első fotográfiákkal is dokumentálható történeti eseménysorokat. A legtöbb úttörő fotográfus művész-státuszt élvezett és napi munkájukat a korabeli művészeti konvenciók határozták meg. Ez visszatükröződik a korai háborús dagerrotípiai ábrázolásokban is. Mivel a dagerrotípia expozíciós ideje 30 perc volt, e korai fotográfiákhoz hosszasan kellett pózolni, ennek megfelelően a háborús realitásokat nem tükrözhették. Ahogy a kamerák egyre kisebbek lettek, a fotóriporter figurája váltotta fel a fotóművészt a különböző történelmi események megörökítésében.

A következő korszakot a történeti fotók genezisében a Kodak-kamera piacra kerülése jelentett, amelyet George Eastman 1888-ban fejlesztett ki. A hordozható Kodak fényképező-apparátus növelte a fotografálás spontaneitását, tágította a lehetséges fotóként megörökíthető témakörök palettáját és alapvetően megváltoztatta a hírek, tudósítások fotografikus ábrázolásmódját is.

A XX. század során a vizuális források fotóként, karikatúraként, filmként nagyban hozzájárultak a XX. századi társadalmak és a kortársak magukról alkotott képének kialakításában, a világról alkotott kép felvázolásában és fontos igazodási pontokat kínálnak a XX. század értelmezése, illetve a jelenkortörténet feldolgozása területén. Ahogy egy tapasztalt újságszerkesztő a közelmúltban megjegyezte: „a múltról alkotott elképzelésünk folyamatosan megváltoztatható és alapvetően befolyásolható egyetlen erőteljes dokumentumfotó segítségével is”. Mindenképpen figyelemre méltó, hogy az utóbbi évek történelemtankönyv-kiadásában egyre inkább megfigyelhető a bőséges vizuális illusztráció, amelyek az alapvető történelmi események értelmezését is sugallják. E fejezetben számos példát adunk a legjellemzőbb történeti fotóábrázolásokra az európai történelemtankönyvekben. Ezek közül természetesen számos tudatosan készített, hosszú előkészületeket tükröző felvétel szerepel, de vannak köztük olyanok is, amelyeket amatőr fotográfusok készítettek csak azért, mert a megfelelő helyen és a megfelelő időben náluk volt a fényképezőgép. Egy bizonyos szinten a fotográfiák egyszerű forrásként kezelhetők, egyszerű történeti forrásként, egyszerű vizuális látleletként értelmezhetők a múlt egy bizonyos szeletéről. Ugyanakkor a fotók gyakran érzelmeket keltenek bennünk az ábrázolt eseményekkel kapcsolatban és az eseményekhez bizonyos jelentést, bizonyos üzenetet is kapcsolnak anélkül, hogy azokat elemeznék. Ez azt jelenti, hogy a többi történeti forrásokhoz hasonlóan, meg kell tanulnunk olvasni és olvastatni, diákjainkkal elemezni a fényképeket is. Kevés olyan történetileg is jelentős fotóról van tudomásunk, amelyek nem váltanak ki semmiféle érzelmet bennünk. A témaválasztás, a felvétel szögének beállítása, a fény, a kontraszt-beállítások mind-mind hatnak a néző érzelmére és a fotókat kísérő felirat általában arra szolgál, hogy egy bizonyos látószögből értelmezzük a látottakat.

Talán éppen ez az, ami miatt számos történész viszolyog attól, hogy a fotót elsődleges történeti forrásként kezelje. A legtöbben napjainkban is elsősorban illusztratív céllal és elenyésző kritikai megjegyzéssel használják fel munkáikhoz a történelmi fotókat. A történészeket, mint ahogy a legtöbb történelemtanárt is, arra tanították az iskolában, hogy vizsgálja alaposan az írott forrásokat, de nagyon kevesen vannak azok, akik tudatosan elemezni tudnának fotókat, filmeket vagy videókat.

E fejezetnek két fő célja van. Egyrészt, hogy feltárja azokat a lehetőségeket, amelyeket a XX. századi európai történelem politikai, társadalmi, kulturális, gazdasági fejezeteinek bemutatásához a hatalmas mennyiségben rendelkezésre álló történeti fotográfiák kínálnak. A fotók többek között megtalálhatók Interneten, CD-ROM-okon, múzeumokban, a legtöbb tankönyvben, újságokban, televízióban, moziban, tehát igazából ki sem kerülhetjük őket. Másrészt, e fejezet néhány módszertani javaslatot is tesz arra vonatkozóan, hogy a diákokat hogyan taníthatjuk meg önállóan értelmezni a fotográfiákat, illetve hogyan taníthatjuk meg őket a fotók történeti jelentőségének méltó értelmezésére.

Lehetőségek a XX. századi európai történelem történeti fotók által támogatott tanítására

Az alábbiak nem adnak kimerítő és tovább nem bővíthető listát a fotók történelmi elemzéséhez és e módszerek megtanításához. Azt kívánjuk csupán illusztrálni, hogy a fotókat hogyan használhatjuk egy-egy történeti témakör tanítása kapcsán, illetve hogy a fotókat mint elsődleges történeti forrásokat hogyan taníthatjuk meg elemezni diákjaink számára a XX. század történetével kapcsolatban. Bár sokkal könnyebb a dolgunk, hogyha a közelünkben elérhető egy napilap fotóarchívuma, vagy a jól működő Internetes hálózat révén egyszerűen letölthetjük az egyes témakörökhöz kapcsolható fotográfiákat, szinte minden pedagógus számára megoldható, hogy a helyi újságok archívumait, vagy a helytörténeti múzeumok fotóanyagát, vagy egyszerűen a helyi idegenforgalmi intézmények fotógyűjteményét, illetve a diákok saját családi fotógyűjteményét igénybe vegye. Felhasználhatóak természetesen a történelemkönyvek által összegyűjtött fotográfiák is oly módon, hogy ezeket a diákok ne csupán illusztrációként, hanem önálló forrásként is értelmezzék. Néhány javaslatot az alábbiakban teszünk arra, hogy miképpen lehet a fotókat mint történeti forrásokat elemző módon felhasználni a történelemtanításban:

• A fotók elemzésre méltó források többek között a társadalomtörténeti jelenségek, például a divat, a szabadidő, a családi élet, a felnőtté válás, a munkahelyek, a nők változó társadalmi szerepének kontextusában. Nagyon fontos tanulási lehetőséget kínál, ha egy-egy társadalmi jelenségre vonatkozó fotókat különböző korszakokra vonatkozóan összehasonlítunk. Erre példa, ha a reklámfotókat vetjük össze a század folyamán. Vajon mit árulnak el ezek a hirdetők szándékáról, a hirdetők feltételezéseiről, értékrendjéről, a társadalmi élettel kapcsolatban? Kiket céloz meg a reklámfotók köre? Kiket ábrázolnak lehetséges vásárlóként? Milyen termékeket láthatunk luxuscikként és melyeket napi létszükségleti cikként? Megragadhatók-e bizonyos rejtett üzenetek a fotografikus ábrázolásokban? Hogyan változtak egy-egy termék hirdetései az idők folyamán és vajon mi a változás oka?
• A fotókat arra is felhasználhatjuk, hogy a XX. század építészeti, művészeti, oktatási, technológiai történetét vizuálisan ábrázolhassuk a történelemórán. A fotósorozatok egy-egy témakörön belül jól értelmezhetővé teszik egy-egy kiemelt történeti jelenség fejlődéstörténetét.
• Fotók segítségével vizsgálható egy-egy adott történelmi időszakban egy adott utca, városkép, egy-egy vállalati munkahely, házasságkötés, temetés vagy más családi esemény történeti alakváltozásának megnyilvánulása. Tanulságos lehet a lakóházak enteriőrjének összehasonlító elemzése is különböző országokból származó fényképek alapján. Fotók segítségével vizsgálhatók a divat változásai, a szabadidő eltöltésének különböző formái, kérdések tehetők fel a különböző társadalmi osztályok, csoportok közéleti megjelenésével kapcsolatban, stb.
• Hasznos a kifejezetten zsúfolt történeti fotográfiákat a diákok számára bemutatni. (például utcai jelenetek, csatajelenetek vagy egy gyárcsarnokról készült felvétel munkaidőben). A fotográfiákat tanulságos minden kommentár nélkül, tehát dátumra vonatkozó adatok vagy kísérő feliratok nélkül felhasználni és bemutatni. 3 x 3-as kockákra bontva a fotót, minden egyes kis részletről egész kérdéssorok dolgozhatók ki, a napszakra, az évszakokra, a konkrét helyszínre, a tevékenységre és a képen látható személyekre vonatkozóan.
• Fontos történelmi eseményekhez kapcsolódó fotók közül érdemes kiválasztani azokat, amelyek nagy hatást gyakoroltak az esemény történeti megítélésére, akár nemzetközi viszonylatban is. Erre vonatkozóan példákat az 1. számú táblázatban foglalunk össze

Ha rendelkezésre állnak ezek a fotók számunkra, érdemes a korabeli híradásokból, diplomáciai és sajtó dokumentumokból a megfelelő kommentárokat összegyűjteni és ezeket együttesen megvitatni diákjainkkal. Természetesen a jelenkor, illetve a közelmúlt történetével kapcsolatban ez talán könnyebb feladat, főképpen ha a közelben újságarchívum is található, illetve iskolánkból elérhetőek a legfontosabb hírügynökségi honlapok. A történelemórán tanulságos vitát vezethetünk arról, hogy egy-egy történeti fotó mennyire reprezentatív az adott kor hangulatára, az ábrázolt eseményre vonatkozóan, és hogy vajon mi az oka annak, hogy éppen az adott fotó maradt meg a kollektív emlékezetben.

Amikor a történelemórán lehetőség nyílik különböző történelmi fotók válogatására, érdemes az alábbi szempontoknak megfeleltetni őket:

• Legyenek megfelelően kapcsolhatók más történeti forrásokhoz és bizonyítékokhoz;
• Legyenek alkalmasak arra, hogy teszteljék a diákok korábbi tudását, előzetes megfontolásait, esetleges sztereotip előítéleteit;
• Legyen bennük néhány ellentmondásos elem, amelyeket érdemes közelebbről is megvizsgálni;
• Mutassanak olyan jeleneteket a múltból, amelyek megértéséhez vizuális ábrázolás, valamint más források egyaránt szükségesek;

A történeti fotóábrázolások „olvasása”

A fotók csak egy lehetséges történeti forráscsoportot alkotnak sok létező forrás közül, amelyek egy-egy történeti jelenség és eseménysor értelmezését teszik lehetővé. Kivételes esetekben és történeti pillanatokban ugyanakkor a történeti fotók szolgáltatják az egyetlen forrást bizonyos események megtörténtére. Ilyen például azoknak a fotóknak a köre, amelyeket a varsói gettóban titokban készítettek 1943 során. Általában a történeti fotókat más történeti forrásokkal egybevetve lehet leginkább értelmezni. A fotók megértéséhez egy tágasabb kontextus, értelmezési keret létrehozása is szükséges. Nem amellett érvelünk ebben a fejezetben, hogy a történelemtanárok külön tanítási egységeket szenteljenek a történeti fotográfiák és képi ábrázolások elemzésére, ugyanakkor fontosnak tartjuk felhívjuk a figyelmet arra, melyek az előzetes megfontolások, készségek, amelyek révén a diákok a fotókat, mint értékes történeti forrást használni tudják.

Mit érdemes a diákoknak a fotókról tudnia?

Először is azt, hogy azok a fotók, amelyeket (a mai napig) megőriztek a különböző történeti archívumok, adattárak és történelemkönyvek, sokszoros szűrés és előzetes válogatás termékei. Gondoljunk bele, hogy a fotográfus már a fotó elkészítése pillanatában önálló döntést hoz a kompozícióról, a kamera beállításról, a jelenet megörökítésének fizikai elrendezéséről. Ezt követően a fotós előhívja a fotókat és ekkor ismételten válogat, hogy melyeket tartja meg véglegesen. Ezt követően a hírszerkesztő vagy a politikai megrendelő például a fotók hírértéke szerint a fotók eseményekhez való szoros kapcsolatrendszere alapján válogat, végül a fotó archíválói szintén válogatás során döntenek amellett, hogy mely fotókat őrzik meg az utókor számára és ez a választás, ez a döntés elsősorban a fotóarchívumban dolgozó levéltáros személyes döntése.

Másodszor: a diákoknak azt is tudniuk kell, hogy a fotók nagyon gyakran tükrözik azokat a társadalmi konvenciókat, kulturális szokásokat, amelyek jellemzők arra a korra, amelyben készültek. Erre példa Franc Sutcliffe, a híres brit fotográfus története, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a XX. század elején nagyon nehéz volt lefényképezni a brit munkásokat vagy parasztokat, mert nem akartak munkaruhában kamera elé állni. Mindenáron át akartak öltözni legjobb vasárnapi ruhájukba, ünneplőjükbe, mielőtt a képkészítő kamera elé álltak. Éppen ezért érdemes egy komparatív, összehasonlító megközelítést alkalmazni a történeti fotókkal kapcsolatban az egy korszakban készült fotók összehasonlítani. Hasonló tevékenységek, élethelyzetek korszakonként változó jellemzőinek összevetése is kifejezetten tanulságos tevékenység lehet.

Harmadszor: figyelembe kell venni a diákoknak is, hogy a fotókkal könnyű manipulálni. Norman Davies az egyik legismertebb brit történész magyarul is megjelent Európa történetében azt állítja, hogy a fényképezőgép ugyanúgy, mint a történész, mindig hazudik^[1]. Norman Davies ennek kapcsán utal a fotók retusálásának gyakorlatára, Sztálin uralma alatt kiemelve azt a jól ismert példát, ahogy Trockij minden hivatalos fotóról eltűnik a harmincas évek folyamán. Arra is számos példa van természetesen, hogy Sztálin saját magát ábrázoltatja Lenin közelében, Lenin halála után, annak érdekében, hogy bizonyítsa szoros korábbi kapcsolatát az orosz forradalom vezetőjével. Davies az 1980-as évekből is hoz példát erre a technikára: Gorbacsov homlokán nem látható számos hivatalos fotón az anyajegy, mert az rontaná az imázsát. Ezek a példák a történelemtanárok és diákjaik számára azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik. Nemcsak politikatörténeti, hanem társadalom és kulturális történeti felvételek sokasága bizonyítja a manipulált fotográfiák özönét, nem beszélve a médiában napjainkban már digitálisan is manipulálható fotóeljárások következményeiről, amelyek révén minden eddiginél hatékonyabban lehet utólagos változtatásokat eszközölni egy fényképfelvételen.

Negyedszer: érdemes diákjaink számára feltárni, hogy a fotósnak gyakran közvetlen  ráhatása is van azokra az eseményekre, amelyeket éppen fotóz. Érdemes átgondolni diákjainkkal, hogy vajon a fotós miért volt jelen egy-egy kép felvételénél, hogyan került oda, ki rendelte meg, hogy ott legyen. Érdemes elemezni, hogy a fotósok – és rajtuk keresztül a nyilvánosság – jelenléte mennyiben járult hozzá bizonyos politikai események radikalizálódásához. A napjainkban oly gyakran vitatott paparazzi-témakör, amely azt járja körül, hogy a társadalmi és magántragédiák, megrázkódtatások ábrázolásánál egy úgynevezett „jó kép” létrejöttének elkészítéséhez a fotósok gyakran áthágják az emberi humánum alapvető morális korlátait. A történeti fotók elemzése tehát nemcsak a múltértelmezéshez, hanem jelenkori társadalomismereti diskurzusok, viták, eszmecserék elindításához is nagyon alkalmas eszköz.

Elemző készségek kialakítása

Bár minden fotó egyedi a maga nemében, mégis lehetséges néhány általános kérdésfelvetése velük kapcsolatban, amelyre a 2. számú táblázat is példát ad. E kérdések az alábbi analitikus elemző szempontokat tartalmazzák többek között:

• Leírás
• Interpretáció és következtetés
• Kapcsolatépítés, asszociáció a korábbi tudáshoz
• A források és bizonyítékok hiányosságainak azonosítása
• További történeti források azonosítása és feltárása.

Az I. Világháborúból három fotót válogattunk a következő oldalra a fenti szempontok elemzésének példájaként. Számos oka van annak, hogy éppen ezeket a fotókat választottuk ki. Először is, három egymással hadban álló országban készültek a fotók (Szerbia, Németország és Oroszország). A céljuk elsődlegesen az, hogy emlékeztessék a történelmet tanuló diákokat arra, hogy az I. világháború nemcsak a nyugati fronton zajlott, Belgiumban és Franciaországban. Ugyanakkor, arra is felhívják a figyelmet, hogy az I. világháborúval kapcsolatban milyen változások voltak a hadviselési technológiában (áttérés a lovasságról a kerékpáros, később a tankkal támogatott hadviselésre, valamint a légierő és szállító járművek alkalmazására). E fotók emlékeztetnek az Oroszországban hadban álló nők sorsára, valamint arra, hogy a háború nemcsak két beásott hadsereg csatája volt a nyugati fronton.

Végül, de nem utolsó sorban a fotók további kérdéseket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a diákok e korszakkal megismerkedve milyen további forrásokat kereshetnek önálló munkájukhoz.

Történeti karikatúrák

Háttér

A társadalmi és politikai karikatúrák nyomtatásban a XVIII. században jelentek meg először, azzal a funkcióval, hogy a közvélekedést tükrözzék bizonyos társadalmi eseményekről és közszereplőkről elsődlegesen azon olvasók számára, akik nem tudtak olvasni, legalábbis betűket nem. A karikatúrák, szimbólumok, humor, irónikus túlzás eszközeivel élve, gyakran vitték kísértésbe a szerkesztőt vagy a rajzművészt, hogy politikailag veszélyes állásfoglalásokat is tegyenek nyomtatásban. Ebben a vonatkozásban a karikaturista a történelemben gyakran került abba a szerepbe, mint az „udvari bolond” Shakespeare drámáiban. A XX. századot végig kísérik a karikaturisták alkotásai. Háborúk nemzeti, politikai krízisek idején állami alkalmazásban is számtalan karikaturista dolgozott.

Ahogyan a fotográfiákkal kapcsolatban, úgy a történeti karikatúrákról is megállapítható, hogy nagyon kevés történész használja őket elsődleges forrásként. Legtöbben megelégedtek azzal, hogy illusztratív célokra használják fel őket. A történelmi karikatúrák számos pedagógiai értékkel bírnak a történelemórán:

• Bepillantást engednek a diák, valamint a történelemtanár számára abba, hogy egy időszakban a kortársak hogyan gondolkoztak egy-egy történeti eseményről vagy személyiségről.
• Gyakran jól megragadják és tömören összefoglalják egy-egy történeti kérdés lényegét, sokszor hatásosabban, mint az írott források.
• Jelentésüket minden esetben képi nyelvben fogalmazzák meg, így alkalmasak a képelemzés készségének fejlesztésére a történelemórán.
• Az értelmezési készség miatt a diákokat a történeti karikatúrák megajándékozzák azzal a lehetőséggel, hogy összehasonlíthatják előzetes tudásukat, teszteljék előfeltevéseiket, esetleg leszámoljanak előítéleteikkel egy-egy történeti esemény vonatkozásában. A történeti karikatúrák gyakran nagyon hasznos eszközök lehetnek egy-egy tanítási szakasz lezárásához, amikor a diákok már rendelkeznek azzal a megfelelő ismeretanyaggal, hogy felismerjék és értelmezzék a karikaturista alkotásának eredeti intencióit és az alkotások hatásmechanizmusát az adott korban.

A fő források a történeti karikatúrák megismeréséhez

A legtöbb modern történelemtankönyv szerepeltet karikatúrákat egy-egy történeti témakör és esemény illusztrálására, különösen azokban az esetekben, ahol a karikatúrák XX. századi világtörténeti eseményeket ábrázolnak. Az egyik leghasznosabb forrás ezek felkutatására a helyi könyvtár, ahol nagyon gyakran összekötve megtalálható a helyi napilap vagy az országos napilapok számos korábbi évfolyama, valamint az Internet, ahol számos történeti karikatúrára szakosodott portál áll rendelkezésre. Ezekről külön fejezet, valamint a függelék is ad néhány példát. Itt legyen elég felhívnunk a figyelmet az ú.n. történeti képeslapok tematikus portáljára, amelyet a Princeton Egyetem gondoz az 1890-1950 közötti időszakra, valamint a Kenti Egyetem karikatúraelemző szakportáljára. A két honlapcím a következő:

 http://www.princeton.edu/~mudd/ és http://libservb.ukc.ac.uk/cartoons.

Mit kell tudni a diákoknak a karikatúrák értelmezéséhez?

Először is azt, hogy a karikaturista abból indul ki, hogy az olvasó rendelkezik önálló politikai nézetekkel, előzetes tudással az ábrázolt eseményekkel kapcsolatban. A diákoknak képesnek kell lenni arra, hogy megfejtsék ezeket az előfeltételezéseket annak érdekében, hogy még a legravaszabbul megfogalmazott karikatúra-ábrázolásokat is értelmezni tudják.

Másodszor: a történeti karikatúrák általában olyan megnyilatkozásokat jelentenek, amelyek véleményeket, esetleg híreket, tényeket hordoznak. A karikaturista mindig elfogult és meg sem kísérli, hogy egy kiegyensúlyozott nézőpontot tükrözzön, vagy nézőpontok sokaságát vázolja fel az olvasó számára. A karikaturista ugyanis „provokatőr”.

Harmadszor: az előbbi szempontnak megfelelően a karikaturisták a túlzás eszközét előszeretettel használják a munkájukban. Ez lehet negatív vagy pozitív. Például egy-egy karaktert ábrázolhatnak hitelesnek, megbízhatatlannak, keménynek, puhának, magabiztosnak vagy tétovának, patriótának vagy árulónak. A rajzművész gyakran sztereotípiákra épít, ezeket kívánja közvetíteni az olvasói felé, mégpedig leegyszerűsített általánosítások révén, sokszor egy-egy adott társadalmi csoporttal vagy nemzettel szemben, megalázó, lekicsinylő módon.

Negyedszer: ahhoz, hogy egy karikatúra hatásos lehessen, a kortárs társadalmi konvenciókat kell kövesse arról, hogy mi az, ami mulatságos és mi az, ami nem; mi az, ami megengedett és fair és mi az, ami nem. Ha a történeti karikatúrákat a XX. század során összevetjük egymással, akkor nyilvánvalóvá válik, ahogyan ezek a társadalmi konvenciók megváltoztak. Ugyanígy nagyon hasznos annak megvizsgálása, hogy a különböző képi ábrázolások mennyiben lehettek mulatságosak és találóak vagy felháborítóak és felületesek ugyanazon korszakban Európa más-más részein.

Ötödször: a karikatúrák gyakran szimbolikus hatásmechanizmussal dolgoznak, szimbólumokra építenek. A legalapvetőbben és a legkézenfekvőbben a nemzeti szimbólumok felhasználására gondolhatunk: Marianne Franciaországot, John Bull Nagy-Britanniát, a medve Oroszországot, Uncle Sam az Egyesült Államokat jelöli. Ugyanakkor, számos szimbolikus ábrázolásmód megtalálható Európa szerte, amelyek a történeti karikatúrákban visszatérnek a különböző médiumokban. Ezek lehetnek gyülekező viharfelhők, fehér temetői keresztek, amelyek a háború áldozatait mutatják, a halál kaszával kezében, a pietà jelenet különböző variációi, falak, árkok, várak a különböző társadalmi különbségek bemutatására vagy éppen a békegalamb. A szimbólumokat értelmezni kell tudni annak érdekében, hogy megérthessük egy-egy karikatúra üzenetét és a szimbólumok történetébe is bepillantást nyerhessünk. Például a Pietàra való képi ábrázolás elsősorban a XIX. században és a XX. század első felében jellemző, később fokozatosan eltűnik. Ugyanígy vannak olyan új szimbólumok, amelyek viszont a század második felében figyelhetők meg növekvő mértékben.

Elemző és értelmező keretek létrehozása a történeti karikatúrák elemzésére

Az általunk javasolt értelmezési keret valójában hasonló a korábban tárgyalt fotográfiákra vonatkozó megfontolásokhoz. Az elsődleges különbségek abban ragadhatók meg, hogy a kérdések mennyiben vonatkoznak az ábrázolások egy-egy kiemelt részletére. Hasonlóan a fotók elemzéséhez, a diákoknak át kell adnunk egy-egy komplett kérdéssort, mielőtt saját maguk értelmezési eszközeit létre tudnák hozni és saját kérdéssoraikat meg tudnák fogalmazni.

^[1] Norman Davies, Europe, a history, OUP, Oxford, 1996. 770.o.