Bár Európában a televízió csak az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején vált tömegkommunikációs eszközzé, és a televíziós műsorok archiválása meglehetősen esetleges, mégis jelentős mennyiségű forrásanyagot nyújt a történelemtanárnak a XX. századi Európa politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági történetéről.
Történelmi műsorok a televízióban
Egyre több európai országban fogható a History Channel, és több iskola használja is különösen a modern európai történelem és a világtörténelem oktatásában. Bizonyos közszolgálati csatornák szintén műsorra tűznek a modern történelemmel kapcsolatos oktatási programokat. A televíziós történelmi műsorok három kategóriába sorolhatók:
Az egyszeri műsorokat kis, független televíziós társaságok készítik; ezek a műsorok viszonylag olcsón előállíthatók, sok fotó és régi hiradóbejátszás szerepel bennük. Gyakran alkalmazzák a „beszélőfej” technikát (ez az adott eseményben résztvevő szemtanúk vagy kulcsfigurák szóbeli nyilatkozata). Sok ilyen műsor készült az 1970-es években és az 1980-as évek elején, amikor a műsorszóró társaságok megnövelték műsoridejüket, és megnőtt az olcsó programok iránti igény. Azok a történelemtanárok, akik annak idején felvették ezeket a műsorokat, most nagy mennyiségű forrásanyaggal rendelkeznek a XX. század történelmének oktatásához.
Az utóbbi 25 év két legdrágább és legnagyobb szabású sorozata a Thames Television 1973-ban bemutatott The world at war (A II. világháború) című sorozata (videoszalagon ma is megvásárolható), valamint a BBC 1996-ban bemutatott The people’s century-je. A századvég és az ezredvég egybeesése kapcsán rengeteg visszatekintő történelmi műsor készült korabeli híradók és a televíziós társaságok saját archívumainak anyagai alapján.
Dokumentumfilmek
Bizonyos történészek ma már felismerik, hogy sok televíziós dokumentumfilm és politikai műsor felhasználható forrásanyagként. Bizonyos esetekben ennek oka az, hogy a dokumentumfilmek producereinek sikerült rávennie a politikusokat és tisztviselőket, hogy első ízben beszéljenek egy bizonyos eseményről vagy fontos döntésről. Más esetekben a programkészítők olyan új forrásokra találtak, amelyek statisztikai adatoktól eltekintve nem szerepelnek az írásbeli archívumokban: menekültek, rasszizmust megélő bevándorlók, terrorizmus áldozatai, maguk a terroristák és szabadságharcosok, emberi jogaiktól megfosztott áldozatok, stb. Ennek megfelelően bizonyos műsorok fontos társadalmi és politikai dokumentumokká váltak.
Hírműsorok
A hírműsorok elvileg forrásanyagot biztosítanak a XX. század történelmének oktatásához. A gyakorlatban azonban a műsorszórók a saját híranyaguknak igen kis részét archiválják, általában csak azt, amiről az adott időpontban úgy gondolják, hogy hosszú távon történelmi jelentőségű lehet. Ezért a kutatók és azok a történelemtanárok, akik híranyagokat szeretnének felhasználni, főleg saját felvételeikre hagyatkozhatnak. Ezért nem meglepő, hogy a tanárok a hírműsorokból származó anyagokat inkább a médium, nem pedig az üzenet elemzésére használják fel: ezen keresztül mutatják be diákjaiknak, hogy a műsorgyártási technika hogyan hat a tartalomra, és a hírprogramok bemutatására. Míg a társadalomtudományok és médiatudományok oktatói, valamint kisebb mértékben a nyelvtanárok ilyen szempontból vizsgálják a televíziós műsorokat, a történelemtanárok mindeddig nem használták ezt a módszert, kivéve a propaganda tanulmányozásának területén.
Informatív szórakoztató műsorok
A televíziós történelmi műsorok és dokumentumfilmek általában konkrét eseményekkel, fontos emberekkel, vagy egy kiemelt időszakkal foglalkoznak. Ugyanakkor amint azt e kézikönyv első fejezetében már bemutattuk, Európa legtöbb országában a középiskolás történelem tananyag a közelmúlt eseményeit témakörök szerinti csoportosításban tárgyalja. Ebben a tekintetben a történelemoktatást hasznosan egészítik ki az úgynevezett informatív szórakoztató műsorok, melyek áttekintik a XX. századi mozgalmak művészetekben és kultúrában való tükröződését, a tudomány és technológia fejleményeit, a társadalmi és szexuális morál változásait, valamint életmódunk változását.
Drámák, szappanoperák, tv-komédiák
A drámák, szappanoperák és tv-komédiák hozzájárulnak ahhoz, hogy a diákok megértsék, hogyan változik a közvélemény, és hogyan alakulnak a társadalmi problémák. Például ha megnézzük egy 10 vagy 20 évvel korábbi szappanopera részleteit, akkor megfigyelhető, hogyan változik a társadalom felfogása a családi életről, a nemek szerepéről, a munkanélküliségről, a kábítószerek használatáról, az oktatásról, a bűnözésről, a rendőrségről és általában a hatóságokról. Ezek a műsorok gyakran videó formátumban is megszerezhetőek, mert ezekre nagyobb a piaci igény, mint például a történelmi dokumentumfilmekre, vagy a történelmi rekonstrukciókra. Mivel azonban ezek a filmek közvetlenül nem használhatók a tankönyvek alternatívájaként, a történelemtanár részéről több előkészítő munkát igényelnek.
Természetesen a televízió nem az egyetlen forrása az olyan mozgóképeknek, amelyek felhasználhatók e század történelmének oktatásában. Már az I. Világháborút megelőzően is bemutattak mozikban és egyéb nyilvános helyeken feliratozott némafilm híradókat. Hatásukat olyan nagynak ítélték, hogy bizonyos kormányok – különösen a nagyhatalmak kormányai – saját híradós egységeket állítottak fel a háború alatt.
A filmhíradók igazi jelentőségét az alapozta meg, amikor 1927-ben az Egyesült Államokban a Fox News kifejlesztette a szinkronizált hangot. A II. Világháború kitörésekor a legtöbb európai ország lakosságának egyharmada, sőt akár fele hetente legalább egyszer moziba ment. Evvel még a legnépszerűbb újságok példányszámai sem tudták felvenni a versenyt. Továbbá a filmhíradók sokkal nagyobb valószínűséggel tudták megcélozni a népesség valós keresztmetszetét. Első esetben történt meg, hogy széles tömegek követni tudták a városukban, falujukban vagy régiójukban történt eseményeket, és azokról saját véleményt tudtak kialakítani. A filmhíradó versenyzett a népszerű sajtóval. A filmhíradókat a mozi műsora részeként adták, ezért annak a tájékoztatáson kívül szórakoztatnia is kellett. Ez azt is jelentette, hogy a szerkesztőknek arra is figyelniük kellett, hogy ne sértsék meg a mozi tulajdonosait, és a nagyhatalmú filmtársaságokat. Arra is gondot fordítottak, hogy a politikai hatóságokat se sértsék meg, nehogy még szigorúbb politikai kontrollnak vagy cenzúrának tegyék ki magukat.
1960-ra megszűnt a filmhíradók közvélemény-formáló szerepe, bár még jó egy évtizedig készítettek filmhíradókat. A filmhíradók ugyanakkor jelentős hatást gyakoroltak a televíziós hírgyártásra. Ez még az 1970-es években is érezhető volt, amikor az új technológiák és módszerek, valamint a fokozott verseny megváltoztatta a hírek gyűjtésének és bemutatásának módszereit.
A filmhíradókat és a televíziót ugyanolyan szigorúan kell ellenőrizni, mint bármely más elsődleges vagy másodlagos forrásanyagot. Például a XX. század első két évtizedében bizonyos filmhíradó készítők és állítólagos non-fiction producerek a stúdióban hamis tudósításokat készítettek különböző csatákról, természeti csapásokról, emberi tragédiákról, koronázásokról és politikai gyilkosságokról.
Előkészület alatt áll az Európai Tanács iránymutatása arról, hogy hogyan lehet játékfilmeket történelmi dokumentumként felhasználni a történelem oktatásában. Érdemes elolvasniuk ezt a dokumentumot azoknak a tanároknak, akiket érdekel az, hogy hogyan lehet filmeket – különösen játékfilmeket – felhasználni a történelem tanításában. A filmrendezők és producerek a kereskedelmi filmgyártás kezdeteitől fogva érdeklődnek a fontos történelmi események és személyek életének bemutatása iránt. Vannak kitalált történetek, és vannak viszonylag autentikus beszámolók. Ugyanígy a filmek gyakran fontos szerepet játszottak egy nemzet történelmének magasztalásában, bizonyos események elkendőzésében, igazolásában, sőt a történelem ideológiai alapon való újraírásában.
Annak a történelemtanárnak azonban, aki a XX. század tanulmányozásának forrásául a filmet kívánja felhasználni, érdemes megvizsgálnia, hogyan mutatták be a filmek azokat a jelentős társadalmi, gazdasági és technológiai változásokat, amelyek a legtöbb ember életét befolyásolják. Például a háborút, a gazdasági válságot, a nők változó helyzetét, a családi élet változásait, a munkahelyi változásokat, a migrációt, a városiasodást, a vallás változó szerepét, a tinédzserek megjelenését, valamint a jó és rossz érzékelésének változásait. Ebben az értelemben gyakran a különböző műfajú filmek, a krimik, horror, háborús filmek, westernfilmek és a scifi-filmek tudják a legérzékletesebben bemutatni ezeket a változásokat.
Miért érdemes felhasználni a televíziót a történelemtanítás forrásaként?
Az oktatás szempontjából a televíziós műsorok és műsorrészletek sok mindenre felhasználhatók:
A televíziós forrásanyagok hasznos és hatékony oktatási eszközök lehetnek, ha a történelemtanár felhasználás előtt ezeket gondosan ellenőrzi. A tanárnak pontosan tudnia kell, hogy miért akar felhasználni egy bizonyos műsort vagy műsorrészletet, és hogy az hogyan illeszkedik az általános oktatási célokhoz. A televíziós műsorral kapcsolatos tevékenységeket úgy kell megszerveznie, hogy annak oktatási értéke a maximális legyen.
A történelemtanárnak figyelembe kell vennie a televízió tantermen kívüli hatását is. Sok diák ugyanannyi időt tölt el a televízió előtt, mint amennyit az iskolában. Nem elsősorban történelmi műsorokat, dokumentumfilmeket és hírműsorokat néznek, a televíziózás mégis fontos szerepet tölt be a legtöbb diák mindennapi életében és informális tevékenységében. Ezért fontos, mint azt egy oktatási szakember megfogalmazta, hogy megpróbáljuk alakítani ezt a tanulási folyamatot. Lássuk el a diákokat a televíziózással kapcsolatos információkkal, és ismertessük meg velük azokat a kérdéseket, amelyek a műsorok elemzéséhez szükségesek. Különösen azt kell megértenie a diákoknak, hogy a televízió nem olyan semleges, objektív és átvilágítható, mint amilyennek tűnik. Nem egyszerűen „ablak a világra”. A bemutatott képeket gondosan megválogatják és megszerkesztik, hogy megfeleljenek a jó televíziózásról kialakított elvárásoknak. Bizonyos esetekben a politikai vezetés azzal kapcsolatos kritériumainak, hogy milyen a megfelelő, ideológiailag elfogadható televíziózás. Ezekre a kérdésre a fejezet végén még visszatérünk.
Nagyon fontos megértetni a diákokkal, hogy ha televíziós műsorokat, filmhíradókat vagy filmeket történelmi bizonyítékként használunk, akkor a képek és a kommentárok elemzésén túl figyelembe kell venni a következőket is:
A nyersanyag nagyon eltérhet azoktól az elsődleges és másodlagos bizonyítékoktól, amelyekre a diákok a tankönyvek, hivatalos dokumentumok, naplók, levelek, postai levelezőlapok, plakátok, rajzok, fotók és térképek vizsgálatánál találkozni szoktak. Az elemző eljárások és a kérdések azonban nem különböznek a másfajta történelmi forrásanyagoknál használtaktól.
Problémák és korlátok
A legnagyobb problémát a megfelelő anyaghoz való hozzáférés jelentheti. Az 50 évesnél régebbi anyagok nagy része elpusztult, mert olyan nitrát alapú anyag felhasználásával készült, amely gyorsan lebomlik. A múzeumok és filmarchívumok megpróbálták ezeket az anyagokat megmenteni, tartósabb, formátumokban megőrizni, de az újabb, acetát alapú anyagok is károsodnak idővel. Ma sem tudjuk biztosan, hogy a videokazetták, vagy CD-ROM-ok mennyire tartósak. A híradó készítők és a televíziós társaságok - kevés kivételtől eltekintve - nem tekintik anyagaikat olyan történelmi emlékeknek, amelyeket archiválni kellene. Általában kereskedelmi szempontok alapján döntötték el, hogy egy műsort vagy sorozatot megtartsanak-e. Egyébként az anyagok fennmaradása legtöbbször a véletlenen múlik. Ezért fontos, hogy a történelemtanár videóra vegye a megfelelő műsorokat, felmérje azok oktatási jelentőségét, azonosítsa a felhasználandó részleteket, és mindezt beépítse az oktatásba.
A második probléma az, hogy a mozgókép nem a legkönnyebben felhasználható oktatási eszköz. Valójában, ha a diákok kritikai analízis alá akarják vetni a televíziós forrásanyagot (és nem fogadják el egyszerűen a tankönyvet helyettesítő eszközként) akkor a tanár számára két lehetőség áll fenn. Megfelelő mennyiségű időt kell biztosítani a program megnézésére, jegyzetek készítésére, a jelentős részek ismételt megtekintésére, a látottak megtárgyalására és értelmezésére, vagy a tanárnak kell a film, televíziós program alapján egyfajta írásos szöveget készíteni a konkrét felvételekről, az elhangzott kommentárról, dialógusokról, a felmerülő kérdésekről és válaszokról és a kísérő hangról, például zenéről vagy háttérzajról.
A harmadik probléma az, hogy a médiaszakértők (gyakran a producerek is) ma már felismerik, hogy a televíziós történelmi műsorokat, dokumentumfilmeket és politikai műsorokat csak az alábbi korlátozásokkal lehet felhasználni a történelmi bizonyítékok forrásaiként:
§ Általában nem tudják hatékonyan bemutatni az események kronológiáját, és nem tudnak részletes magyarázatot adni arra, hogy egy adott esemény miért történt meg. Másként fogalmazva a hírek, valamint az utóbbi 50 év nagyobb történelmi eseményeinek és válságainak bemutatása gyakran történelmietlen. A közvetlen kiváltó okokra koncentrál („a gyújtószikra”), vagy olyan leegyszerűsített magyarázatot kínál, amelyet soha nem kérdőjeleznek meg, és soha nem elemeznek. Az 1990-es években zajló balkáni fejleményekkel kapcsolatban a nyugati média gyakran megfellebbezhetetlenül kijelentette, hogy „erre a régióra mindig is jellemző volt az etnikai erőszak”;
Végül, itt van az a probléma, hogy amikor egy televíziós stáb egy másik európai országban megtörtént eseményekről, vagy egy nemzetközi kérdésről vagy válságról készít összeállítást, akkor a riporterek és szerkesztők saját nemzeti érdekeiket, szempontjaikat próbálják érvényesíteni, és nem európai szempontból közelítik meg az eseményeket. Ez a helyzet ma már változóban van, részben az új technikai eszközök, például a hordozható kamerák, hordozható műholdas adók és műholdas telefonok megjelenése, részben pedig a 24 órás hírcsatornák, (például a CNN ) indítása miatt. Utóbbiak minimális szerkesztői közreműködéssel, élőben közvetítenek az eseményekről. Ebben a tekintetben az öbölháború, az 1991-es oroszországi puccskísérlet, valamint a bosznia-hercegovinai és koszóvói fejlemények televíziós közvetítése révén kezd megváltozni az a gyakorlat, hogy a „külföldi hírekről” nemzeti szempontok alapján számolnak be.
A televízió forrásanyagként történő felhasználása
A televíziózás története
A XX. század kultúrtörténetének a történelemoktatásban való bemutatásánál, ki kell térni arra, hogy a televízió hogyan fejlődött tömegkommunikációs eszközzé. Milyen a közszolgálati és kereskedelmi műsorszórás szervezeti felépítése, és milyen szerepet játszik a televízió a tájékoztatásban, a közvélemény, az attitűdök, a magatartásmódok és az ízlés alakításában. Természetesen a diákok tanulmányaik során másutt is találkoznak a tömegkommunikáció bizonyos aspektusaival, például a társadalomtudományok vagy médiatudományok keretében.
A televízió története olyan tematikus megközelítést igényel, amely különböző fejleményekre koncentrál. Például:
A televíziós történelmi műsorok és dokumentumfilmek felhasználása
Az alapvető cél az, hogy a diákok a televíziós történelmi műsorból és televíziós dokumentumfilmekből származó elsődleges és másodlagos bizonyítékokról megállapítsák, hogy ezek megerősítik a más forrásokból (tankönyvek, könyvek, különböző történészek beszámolói, értékelései, fotók) származó bizonyítékokat, vagy ellentmondanak azoknak. Ennek keretében a diákok egy történelmi detektív szerepét vállalják föl, és az alábbi fázisokból álló eljárást folytatják le:
Filmarchívumok bizonyítékainak vizsgálata
Válasszunk ki egy történelmi eseményről vagy helyzetről szóló filmhíradó vagy dokumentumfilm részletet, és adjuk azt a feladatot a kiscsoportban dolgozó diákoknak, hogy próbáljanak meg választ adni az alábbi kérdésekre: