Minden történelmi tanulmány középpontjában dokumentumok és egyéb írásbeli források állnak. Az elfogadott krónikák, visszaemlékezések és egyéb tárgyi emlékek alapján természetesen tudjuk, hogy egy csata hol zajlott, ki nyerte meg, milyen veszteségekkel járt, kik az események kulcsfigurái stb. Azonban elsődleges források nélkül, (melyek lehetnek küldemények, levelek, szemtanúk feljegyzései), nagyon nehéz megérteni a kortársak cselekedeteit, döntéseit, rendelkezéseit, az érvelését, motivációját, az általuk alkalmazott taktikát. Kivéve, ha ők maguk vagy hozzájuk közelállók nem írtak arról az adott időpontban, vagy nem sokkal azután.
A kortárs történelem tanulmányozójának szélesebb körű elsődleges és másodlagos források állnak rendelkezésére, mint a megelőző korok kutatóinak. Elérhetők nemcsak az írásbeli források, hanem filmek, hírműsorok, televíziós dokumentumfilmek, hangarchívumok, elektronikus adatok és tárgyi emlékek is. Ugyanakkor az írásbeli dokumentum ma is rendkívül lényeges a XX. század történelmének megismerésében. Ennek számos oka van.
Először is ebben a században a központi kormányzat és a helyi önkormányzat szerepe rendkívül felértékelődött. Ez a funkcióbővülés olyan nagymértékű volt, hogy ma már a kormányszervek által készített hivatalos dokumentumoknak csak egy kis részét lehet megőrizni a nyilvántartásokban vagy archívumokban.
Másodszor: az információtárolás, gyűjtés és keresés gépesítése és a hivatalos statisztikák publikációja azt jelenti, hogy ma már sokkal többet tudunk az emberek mindennapi életéről (a pénzügyi helyzetükről, az adózásukról, fogyasztási szokásaikról, lakáskörülményeikről, születésről, halálozásról, egészségről, oktatásról, stb.).
Harmadszor: a közoktatás tömegessé válása azt jelenti, hogy a század jelentős eseményeiről sokkal szélesebb körűen és társadalmilag reprezentatívabb módon ismerhetjük meg a különböző embercsoportok véleményét leveleik, képeslapjaik, naplóik, valamint a sajtóban megjelent interjúk alapján.
Végül a nyomtatott média és a kiadványok terén tapasztalt jelentős bővülés azt jelenti, hogy bármely eseménnyel vagy fejleménnyel kapcsolatban sokkal több perspektívát ismerhetünk meg.
A jelenkortörténet tanulmányozásában a valódi problémát az jelenti, hogy gyakran túl sok információ áll rendelkezésre. Amint azt egy történész megfogalmazta:
Ezerszer többet tudunk Franciaország (1940-ben történt) összeomlásáról, mint amennyit Karthágó összeomlásáról. Ezerszer többet tudunk a Dunkirk-i kivonulásról, mint amennyit a Hastings-i csatáról. Megbeszélhetjük a dolgot olyan emberekkel, akik jelen voltak Dunkirkben. Mit nem adna egy középkorral foglalkozó történész azért, hogy interjút készíthessen egy olyan szásszal, akik Harold mellett harcolt Hastingsban? [1]
A középkorral foglalkozó történész, gyakran azzal a problémával néz szembe, hogy elégtelen vagy hiányos a rendelkezésre álló források köre. A jelenkortörténettel foglalkozó történésznek az okozhat gondot, hogy hogyan válogasson. Miket válogasson ki a rendelkezésre álló anyagból, hogy azok torzítás nélkül, lényeges bizonyítékok figyelembe vételével világítsák meg a történteket Ezzel a problémával kell szembenéznie a XX. századi nemzeti történelem, még inkább az európai vagy világtörténelem tanulmányozójának.
Ennek a fejezetnek a fő célja annak áttekintése, hogy hogyan és miért lehet, hogyan és miért kell felhasználni írásbeli anyagokat (hivatalos dokumentumokat, statisztikákat, naplókat, beszámolókat, memoárokat, életrajzokat, újságokat és magazinokat) a XX. századi európai történelem oktatásához. A legtöbb modern történelemkönyv tartalmaz különféle írásbeli forrásokból származó kivonatokat, és egyre inkább lehetővé válik az is, hogy az Internetről letöltsünk különböző hasznos, elsődleges forrásanyagokat a század jelentős eseményeiről és fejleményeiről. A diákok ezt kritikusan megvizsgálhatják és értelmezhetik.
Miért kell lehetővé tenni diákok számára a XX. századi európai történelem elsődleges írásbeli forrásainak tanulmányozását? A gyakorlatban az írásbeli források oktatási felhasználhatósága függ az anyag érdekességétől, terjedelmétől, a szövegsűrűségtől, a bemutatás módjától, továbbá attól, hogy milyen olvasási szintet igényel, és hogy leköti-e a diákok figyelmét. Például a legtöbb 16 éves számára nem túlságosan vonzó élmény az 1918. évi Versailles-i Szerződés, vagy az 1960. évi Római Szerződés teljes szövegének végigolvasása. Ehelyett érdemes elolvastatni a diákokkal a tankönyvben a lényeges pontok rövid összefoglalását.
Meg lehet határozni azonban azokat az indokokat, amelyek alapján érdemes felhasználni írásbeli forrásokat, különösen elsődleges forrásokat a tanulási tevékenység során.
Az elsődleges írásbeli források kiválasztásának szempontjai
Hozzáférhetőség. Manapság a legtöbb tankönyv, tematikus könyvecske, vagy munkafüzet tartalmaz elsődleges írásbeli forrásokból származó kivonatokat. Bár bizonyos esetekben ezeket a forrásokat elsősorban illusztrációként mutatják be, a tendencia egyre inkább az, hogy olyan tevékenységekhez és gyakorlatokhoz kapcsolódnak, amelyek során a diák olyan analitikus eljárásokat és gondolkodásmódokat gyakorol, amilyeneket a történészek alkalmaznak az ilyen forrásokból származó bizonyítékok vizsgálatánál. A következők tartoznak ide: a vonatkozó információk kikeresése konkrét kérdések megválaszolásához, előítéletek kimutatása, források összehasonlítása egy esemény vagy egy eseményről való beszámoló értékelése céljából, a források értékének és relevanciájának megítélése, rövid beszámoló készítése több forrás felhasználásával, annak megítélése, hogy egy bizonyíték megerősít vagy cáfol egy bizonyos magyarázatot, értelmezést, stb.
A legtöbb modern tankönyvben azonban a kivonatok általában túlságosan rövidek és nem alkalmasak arra, hogy ezeket a gondolkodásmódokat és történelmi bizonyítékok elemzését lehetővé tegyék. Vannak egyéb források, amelyek felhasználhatók az elsődleges bizonyítékok tankönyvi szerepeltetésének kiegészítésére. Ezek a következők: a helyi történelmi társaságok, a helyi újságarchívumok, a közkönyvtárak és múzeumok, Internet, biográfiák és egyéb írásos dokumentumok.
Idő. A döntések meghozatalánál három további kérdés merül fel. Az első a történelem tanterv szerkezete és tartalma. A hagyományos érv az, hogy minél tartalmasabb a tanterv, annál nehezebben tudnak időt szakítani a diákok az elsődleges anyagokkal való foglalkozásra. A tanterv megtervezésénél „tematikus” és „foltozásos” módszerek több lehetőséget biztosítanak arra, hogy bizonyos eseményeket, kérdéseket, fejleményeket mélységében vizsgáljanak meg a diákok, és ezért több alkalom adódik az elsődleges források elemzésére is. A gyakorlatban azonban inkább a tanterv célja, mint tartalma határozza meg, hogy a diákok mennyi időt szánnak az írásbeli források elemzésére.
Ha egy tartalomgazdag tanterv fő célja az, hogy a diákok tárgyi ismereteket szerezzenek, akkor valószínűleg kevesebb lehetőség nyílik az elsődleges források elemzésére. Másrészt, ha a fő cél az összefüggések megértetése, az értelmező gondolkodás és a történeti tudat kialakítása, akkor az elsődleges források fontos szerepet játszhatnak a tanulási folyamatban. A harmadik megfontolandó dolog az, hogy a történelemtanítás során hogyan kerüljenek felhasználásra az elsődleges források. Vagyis azt, hogy mennyi időt kell szánni a tanulási tevékenységre, és mennyit az elsődleges forrásokkal kapcsolatos feladatokra.
Költség. Európa sok részén még ma is a tankönyv valamint a történelemtanár a történelmi ismeretek fő forrása a diák számára. Bizonyos régiókban olyan korlátozott mértékben állnak rendelkezésre oktatási segédanyagok, hogy még azt sem lehet biztosítani, hogy minden diáknak legyen történelemkönyve. Ilyen körülmények között az elsődleges forrásanyagok használata irreálisnak, futurisztikusnak tűnhet.
Másrészt viszont a XX. század történelmének tanítása során lehetőség van helyi források hatékony felhasználására (szóbeli visszaemlékezések, családi fényképek és levelezések, gyűjtemények, helyi újságarchívumok). Ha az iskolának legalább egy Internetes csatlakozással ellátott számítógépe van, akkor lehetséges elsődleges forrásdokumentumok letöltése, és ennek alapján munkalapok kidolgozása. Külföldi iskolákkal e-mailen vagy faxon fenntartott kapcsolatok révén lehetőség nyílik olyan forrásanyagok beszerzésére, amelynek segítségével bemutatható a nézetek sokfélesége. Ezzel kapcsolatban az Európa Tanács műhelyeket indított történelemtanárok részére Európa bizonyos részein „A történelem tanítása tankönyvek nélkül” címmel.
A célszerűség. Az elsődleges írásbeli forrásanyagok kiválogatása előtt el kell dönteni, hogy miért akarjuk azokat felhasználni. Különösen azt kell tisztázni, hogy a fejezet előző részében felsorolt hétféle felhasználás közül melyik alkalmazható az adott körülmények között. Minél nagyobb hangsúlyt helyezünk a történeti elemzésre és értelmezésre, annál több lehetőséget kell biztosítani a diákok számára ezeknek a gondolkodásmódoknak a begyakorlására.
A kivonatok használata. A rendelkezésre álló idő és a költségek korlátozottsága miatt a diákok különböző képességeit figyelembe véve, valamint az érdeklődés és motiváció fenntartása érdekében a történelemtanár, akárcsak a tankönyv szerzője terjedelmes dokumentumok kivonatait adja a diákok kezébe. Ezért nagy gondot kell fordítani annak biztosítására, hogy a forrás eredeti jelentését a kivonat is hordozza, és hogy a rövidített verzió ne torzítsa, illetve ne egyszerűsítse le túlságosan a mondanivalót, és ne hangsúlyozzon túl bizonyos elemeket.
Kiegyensúlyozottság. Az elsődleges írásbeli források felhasználása mellett is szükség van arra, hogy az adott eseménnyel kapcsolatos különböző nézeteket kiegyensúlyozott módon mutassuk be. Ez gyakran azzal jár, hogy a tanárnak bizonyos háttérkutatásokat kell végeznie a potenciális forrásokkal kapcsolatban. Például lehet hivatkozni különböző (belföldi és külföldi) szemtanúk különböző nyelvű beszámolóira az 1917. évi februári és októberi szentpétervári események kapcsán. Mindazonáltal egy vagy több ilyen beszámoló felhasználása nagyon félrevezető lehet, ha a diákokkal nem ismertetik a szerző különböző szimpátiáit és politikai nézeteit.
Ugyanígy az Interneten számos forrásanyag található a spanyol polgárháborúról, de ennek legtöbbjét olyan emberek írták, akik a nemzetközi brigádokban szolgáltak, és a republikánusokkal szimpatizáltak. Ugyanakkor nem mindig lehet biztosítani a szigorú számszerű egyensúlyt a bizonyító erejű dokumentumok felhasználásánál. Ilyen körülmények között fontos biztosítani azt, hogy a diákok úgy vizsgálhassák meg az anyagot, hogy tudják azonosítani az előítéleteket és szimpátiákat.
Olvasási szint. Mindig fontos figyelembe venni azokat a nehézségeket, amelyekkel a diákoknak szembe kell nézniük az elsődleges források, különösen a hivatalos dokumentumok és jelentések olvasásánál. Néha a szóhasználat is problémát okoz, de gyakran az okozza a nehézséget, hogy a szerző bizonyos háttérismereteket feltételez, amely a diákok esetében nincs meg. Az ilyen dokumentumok teljes mellőzése helyett ezekben az esetekben helyesebb olyan elemeket beépíteni a tanulási folyamatba, amely segíti a diákokat az anyag olvasásában és megértésében. Ilyen lehet például szószedetek, lábjegyzetek beillesztése (például P.F… nevének kezdőbetűit jelenti, aki a levél címzettje és a washingtoni olasz nagykövet volt, stb.) valamint javaslatok azzal kapcsolatban, hogy hol lehet további kiegészítő információkat találni.
A tanulási tevékenység megszervezése. Hogyan kell az írott, elsődleges forrásokat felhasználni? Fel fogják-e használni a diákok ezeket a beszámolóik elkészítésénél, vagy a tankönyvekben található leírások, illetve a televíziós dokumentumműsorok ellenőrzésénél? Felhasználják-e ezeket szerepjátékokhoz vagy szimulációs gyakorlatokban? Ezek alapján fognak felkészülni a kiscsoportos projektekre a független vizsgálatokra vagy az egész osztályra kiterjedő megbeszélésekre?
Értékelés. Mi az elsődleges forrásanyagok felhasználásával kapcsolatos célkitűzés, és hogyan lehet megtudni, hogy ez a célkitűzés teljesül-e?
Mit kell tudniuk a diákoknak az írásbeli forrásokról?
Különbségtétel az elsődleges és a másodlagos források között. Általában azt szokták mondani, hogy az elsődleges források „az alapvető nyers, tökéletlen bizonyítékok”, míg a másodlagos források a történészek, újságírók, kommentátorok és megfigyelők írásai és reflekciói. A gyakorlatban sokszor nehéz különbséget tenni az elsődleges és másodlagos források között és sok múlik azon is, hogy a szerző milyen közel volt a leírt eseményekhez, hogy a beszámoló az adott időszakból származik-e, és hogy mik a szerző indítékai. Például egy politikus, tábornok vagy forradalmár önéletrajzát lehet elsődleges forrásnak tekinteni, ha a könyv olyan eseményeket tárgyal, amelyekben az illető személy közvetlenül vett részt. Viszont ha az illető beszámolóját évekkel később írta, és főleg önigazolás céljából, akkor a történészek ezt másodlagos, sőt esetleg megbízhatatlan forrásként kezelhetik.
Hasonlóképpen, amikor a történészek, újságírók és kommentátorok a XX. század történetének bizonyos aspektusairól írnak, lehetséges, hogy ezeket az eseményeket végigélték, és első kézből szerzett információkkal rendelkeznek. Arthur Schlesinger amerikai történész belülről ismerte a Kennedy kormányzatot az 1960-as évek elején. Benedetto Croce olasz történész a fasizmus neves ellenzője az 1920-as évek elején miniszterként szolgált az olasz kormányban. A Szovjetunió felbomlását követően a hivatásos történészek meglepően magas arányban töltöttek be miniszteri pozíciót Közép- és Kelet Európa újonnan alakult demokráciáiban. Amikor ők olyan eseményekről írnak, amelyek közvetlen részesei voltak, akkor az így megszülető könyvek elsődleges és másodlagos forrásanyagokat tartalmazó hibrideknek tekinthetők.
Függetlenül attól, hogy a forrásanyag elsődleges, másodlagos vagy a kettő hibridje, mindhárom esetben azonos értékelési eljárást kell alkalmaznunk. Különösen a következő kérdéseket kell feltennünk:
Később még visszatérünk ezekre a kérdésekre, mert ezeket minden diáknak (nemcsak a hivatásos történészeknek) fel kell tennie bármely történelmi forrás vizsgálata esetén, függetlenül attól, hogy a forrás egy tankönyvben, naplóban, memoárban vagy diplomáciai jelentésben szerepel.
Az utólagos értékeléssel kapcsolatos problémák és előnyök. A források, különösen az elsődleges források vizsgálatánál, a diákoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a dokumentumok megírásakor nem voltak ismertek a későbbi fejlemények, sőt sokszor az sem, hogy mi fog történni az elkövetkező hetekben vagy hónapokban. Tehát paradox módon az utólagos értelmezés korlátozza azt a képességünket, hogy megértsük a múltat, mivel utólag szélesebb körű ismeretekkel rendelkezünk, mint azok az emberek, akik az események részesei voltak. Például hajlamosak vagyunk másként értelmezni a Közép-, és Kelet-Európa határait megváltoztatott Versailles-i Szerződés (1919) vagy az Európát ismét átformáló 1945. évi Jaltai Megállapodás jelentőségét, mint azok a történészek, akik arról 1930-ban, illetve 1950-ben írtak. Ez nemcsak azért van így, mert sokkal több bizonyíték áll a rendelkezésünkre, hanem azért is, mert az eseményeknek olyan következményei voltak, amelyeket nem lehetett előre látni 1930-ban, illetve 1950-ben.
Itt felmerül egy fontos kérdés. Megérthetjük-e az emberek cselekedeteit (és motivációit), ha ismerjük az események kimenetelét? Ha ismerjük a múlt jövőjét, akkor mindig fennáll az a veszély, hogy olyan beszámolót készítünk, amely megmagyarázza, hogy miért alakultak úgy a dolgok, ahogy alakultak. Így nehezebb beleképzelni magunkat azoknak az embereknek a helyébe, akik az események részesei voltak, de a történések utólagos értelmezésére nem volt lehetőségük. Ez különösen akkor jelenthet problémát, amikor a diákok azt vizsgálják, hogy a jelentős társadalmi és technológiai fejlődés milyen hatást gyakorolt a közönséges emberek életére és felfogására.
Az írásbeli forrásanyag elkészítésének eredeti célja. A tankönyvek és a történészek, valamint a kommentátorok egyéb munkái azzal a céllal íródtak, hogy egy bizonyos eseményről, fejleményről vagy időszakról rendelkezésre álló potenciális bizonyítékok és tényanyagok teljességének összefüggéseire rávilágítsanak. Különböző nézeteket valló történészek a bizonyítékokat különböző módon állítják össze, vagy más történészektől eltérő tényeket hangsúlyoznak. A hivatalos dokumentumoknál alapvető fontosságú, hogy megértsük, kinek a részére írt az író, mondanivalóját milyen kontextusba helyezi, és milyen háttérismerettel rendelkezett. A történelemoktatásban ez azt jelenti, hogy egy adott dokumentum vagy kivonat felhasználása problémát jelenthet, mert a diák a szöveget a kontextusában kiragadva vizsgálja. Ezért a háttérismereteket biztosítani kell a diák számára.
A naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok, de még a levelek is egy más fajta problémát vetnek fel. Például bizonyos mértékig nagyobb hitelt adhatunk azoknak a naplóknak, amelyeket nem publikálásra szántak, mert feltételezhető, hogy az emberek általában nyitottabbak, őszintébbek és kevésbé koncentrálnak az önigazolásra, ha a naplójukat csak saját maguk olvassák el. Ha úgy írják meg visszaemlékezésüket, hogy felmerül a későbbi publikáció lehetősége, akkor nagyobb a valószínűsége annak, hogy megpróbálják igazolni magukat, megpróbálják elfedni a hibáikat, tévedéseiket, stb. Így például azoknak a közkatonáknak a levelezése, akik az I. világháborúban a keleti vagy a nyugati frontról írták soraikat, jobban tükrözik a frontkatonák gondolkodásmódját, mint a parancsnokság jelentései vagy a politikai vezetők sajtóban tett nyilatkozatai.
Az elsődleges források és azok szűrése. Amint azt March Bloch, francia történész írta „a források az elődeink által hagyott nyomok”[2]. Amint említettük, a kormányzatok manapság olyan nagy számú iratot állítanak elő, hogy annak csak egy töredéke (még ha nagy töredéke is) kerül archiválásra. A legtöbb országban bizonyos dokumentumokat titkosítanak, különösen, ha azok a nemzetbiztonsággal kapcsolatosak – és a „nemzetbiztonság” definíciója néha nagyon tág. A legtöbb országban a dokumentumok nyilvánosságra hozására csak akkor kerül sor, ha azok politikai értelemben már nem kényesek. A magánjellegű iratokat is megszűrik. Az iratok tulajdonosa dönti el, hogy mit tart meg, mit semmisít meg, és mit hoz nyilvánosságra. Akik öröklik az iratokat, szintén hasonló döntéseket hoznak arról, hogy mit tartsanak meg és mit semmisítsenek meg. A kiadók úgyszintén megszűrik az önéletrajzokat és memoárokat, ha azok kapcsán jogi eljárás indítható ellenük. Sok esetben az elsődleges forrásanyagok véletlenül maradtak meg. Az európai történelem esetében egyéb tényezőket is figyelembe kell venni. Például a történészt korlátozza az, hogy milyen nyelveket ismer, hacsak az elsődleges forrásanyagot nem fordították le a világnyelvek egyikére, angolra, franciára, németre vagy oroszra.
A kortárs írásbeli források elemzése
Amennyiben a tankönyvek elsődleges és másodlagos írásbeli forrásokból származó szemelvényeket tartalmaznak, akkor ezekhez általában olyan feladatok kapcsolódnak, amelyek során a diákoknak konkrét kérdésekre kell válaszolniuk a forrásban szereplő információkkal kapcsolatosan. Ezek a kérdések általában a tárgyra kérdeznek (Pl.: Mit mond az író… Hasonlítsa össze a két forrás szerzőjének véleményét! Mivel indokolja X az általa folytatandó tevékenységet? Mit tudunk meg ebből a forrásból az adott kor életkörülményeiről?). Az alábbi 1. számú táblázat jellemző példa erre a módszerre.
Az ilyen kérdésekre a diák csak akkor tud válaszolni, ha gondosan elolvassa a szöveget, értelmezi a bizonyítékokat, és saját ítéletet alkot, vagy következtetéseket von le belőle. Ugyanakkor ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a diák megtanulja a történelmi bizonyítékok vizsgálatának módszerét. A legtöbb esetben a kérdések túlságosan konkrétak ahhoz, hogy ennek a követelménynek megfeleljenek.
Ezeket a forrásanyagokat felhasználhatjuk arra is, hogy a diákokat általános jellegű kérdésfeltevésre késztessük, amelyeket aztán bármely forrás esetében alkalmazni tudnak. Az elemző munkánál ilyen jellegű kérdések merülnek fel. A vizuális anyagok archívumának olvasásáról szóló fejezetben felvetettük, hogy bizonyos általános jellegű kérdéseket bármely történelmi fényképnél alkalmazni lehet, és ezeket a kérdéseket 5 tágabb analitikai eljárásba lehet csoportosítani:
1. táblázat: Hermann Göring vallomása Amikor Spanyolországban kitört a polgárháború Franco segítséget kért Németországtól, különösen légi támogatás formájában. Nem szabad elfelejteni, hogy Franco a csapataival Afrikában állomásozott és nem tudott átmenni Spanyolországba, mert a flotta a kommunisták kezében volt… Tehát a döntő tényező elsősorban az volt, hogy a csapatait Spanyolországba akarta juttatni. A Führer átgondolta a dolgot, én javasoltam neki, hogy minden körülmények között adja meg a támogatást, először is azért, hogy a kommunizmus további terjedését meg lehessen akadályozni ezen a hadszíntéren és másodszor, mert ez jó lehetőségnek ígérkezett a fiatal Luftwaffe kipróbálására. A Führer engedélyével a szállító flottám nagy részét, valamint számos kísérleti bombázót, vadászgépet és légvédelmi fegyvert küldtem; és így lehetőségem nyílott arra, hogy harci körülmények között teszteljem, hogy a technika megfelel-e a kívánalmaknak. Kérdések
Hermann Göringnek a 3. Birodalom légi marsalljának vallomása a nürnbergi perben 1945. november – 1946. október. |
Ezek az eljárások bármely forrás esetén alkalmazhatók, ideértve az írásos forrásokat is, de azok a kérdések, melyeket a diákoknak fel kell tenniük, a szövegben foglalt bizonyítékok elemzésén alapulnak. Ilyen elemzési keretet tartalmaz a 4. táblázat, mely ennek a fejezetnek a végén található.
A kérdések egy része nem alkalmazható minden forrásra. Némely kérdés puhatolózó jellegű, felismeri az információ korlátozott vagy elégtelen mivoltát. Bizonyos kérdésekre pedig elég egyszavas választ adni. Próbálja meg a 4. táblázatban megadott analízismintát alkalmazni az 5. táblázatban megadott szövegre. Ez egy diplomáciai jelentés, amelyet Lichnowsky herceg, londoni német nagykövet (1911-14.) írt Jagow német külügyminiszternek 1914. július 24-én arról, hogy Sir Edward Grey brit külügyminiszter hogyan fogadta azt a hírt, hogy Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége szarajevói meggyilkolását követően Ausztria ultimátumot küldött Szerbiának. A forrás különlegessége, hogy a margóján láthatók a császár sajátkezű megjegyzései.
Egy ilyen forrásanyag számos fontos és érdekes kérdést vet fel, amelyeket a diáknak figyelembe kell vennie. Például:
Nem állítjuk, hogy az általános és módszertani felvetés alternatívája lehet a tételes történeti kérdésfeltevésnek. A kettő kiegészíti egymást. Kijelenthetjük azonban, hogy a források felhasználhatók a történelemoktatás során egy adott eseménnyel kapcsolatos ismeretek bővítésére ugyanúgy, mint arra, hogy a diákok megtanulják az írásbeli források (ideértve a kortársírásokat is) elemzésének módszereit.
Az írásbeli forrásokon alapuló tanulási folyamat
Az írásbeli források vizsgálatának sorrendje. Egyre könnyebben elérhetők a XX. század legfontosabb eseményeivel és fejleményeivel kapcsolatos hivatalos archív iratok és dokumentumok. Ezek egy része publikált gyűjteményekben található, mások letölthetők az Interneten található történelmi témájú website-okról (részletesebben lásd az Interneten található történelmi anyagokkal foglalkozó fejezetben). Például az 5. táblázatban található diplomáciai jelentés része annak az üzenetváltás sorozatnak, amely a londoni német nagykövetség és a berlini külügyminisztérium között zajlott az I. világháború 1914. évi kirobbanását megelőző időszakban. Ugyanezen a website-on találhatók más kapcsolódó dokumentumok is, például az osztrák kormány ultimátuma a szerb kormányhoz, a szerbek válasza, valamint a császár és a cár közötti levelezés. Mindez nagyon megkönnyíti azt, hogy ezekből az elsődleges forrásanyagokból feladatlapokat készítsünk a diákoknak.
Az ilyen jellegű dokumentumsorozatok használatának két előnye van. Először is, a hivatalos dokumentumokon általában szerepel a dátum, gyakran hivatkozási szám is, sőt előfordul, hogy a feladás és az átvétel időpontja is adott. A hivatalos dokumentumok tartalmazhatják más kapcsolódó iratok hivatkozási számát is. Ezek alapján a diákok össze tudják állítani az események sorrendjét, és ez rávilágít arra, hogy mi mikor és miért történt. Másodszor a dokumentumsorozatok alapján a diákok bepillantást nyernek az események bonyolultságába és abba, hogy a döntések milyen körülmények között születtek. A hagyományos tankönyvek összefoglalói erre nem mindig alkalmasak.
A diákok történeti szemléletét fejleszti, ha olyan írásbeli forrásokat válogatunk ki, amelyek rámutatnak arra, hogy a kulcsszereplők hogyan emlékeznek vissza arra, ami történt. Például hasonlítsuk össze a fejezet végén található 6. számú táblázat forrásait, Lichnowsky herceg 5. táblázatban található diplomáciai jelentésével.
Európai kérdésekkel kapcsolatos újsághírek összehasonlítása. A jelentős események és fejlemények (különösen a XX. századi történelem) bemutatása során sok történelemtanár és tankönyvszerző felhasznál eredeti újságcikkeket. Amikor nem nemzeti, hanem európai nézőpontból kívánjuk vizsgálni a kontinens történetét, akkor elkerülhetetlenül olyan nyelvű újságok jönnek számításba, amelyeket a diákok az iskolában második (esetleg harmadik) nyelvként tanulnak, valamint azok a helyi újságok, amelyeket ismertebb nyelven, németül, oroszul jelennek meg. Kétségtelen, hogy az újságcikkek felhasználása egyre elterjedtebb. A XX. század végén sok újságnak vannak különszámai, amelyeket a század fő eseményeivel kapcsolatos cikkekből válogatnak.
Itt ismét az Internet nyújt lehetőséget a történelemtanárnak a rendelkezésre álló írásbeli források bővítésére. A legjelentősebb európai újságoknak ma már elektronikus archívumai vannak, amelyek az Interneten keresztül hozzáférhetők. Ez viszonylag új lehetőség, és a legtöbb esetben az elmúlt 5-10 évre nyúlik vissza. Érdekes újságcikkek találhatók még azokon az Internetes weblapokon, amelyeket a történelemtanításban felhasználható új Internetes módszerekről szóló fejezetben említettünk. A legújabb európai fejleményekkel (különösen a Szovjetunió felbomlása utáni eseményekkel) foglalkozó történelemtanár számára, talán a legérdekesebb és leghasznosabb források a Foreign Media Reaction website-on találhatók. Ezt az Egyesült Államok Külügyminisztériuma működteti (lásd. 12. fejezetet). Az Egyesült Államok minden nagykövetségén vannak sajtóreferensek, akik naponta készítenek összefoglalást a helyi médiában megjelent tudósításokból. Ezeket angolra fordítják, és elektronikus úton elküldik az Amerikai Külügyminisztériumnak. Ott a külföldi médiában megjelent tudósításokból heti összegzést készítenek, és azt felrakják a website-ra. A válogatás természetesen az Egyesült Államok kormányának speciális érdeklődését tükrözi, de a jelentés általában igen átfogó és nem szűrik meg az amerikai politikával kapcsolatos kritikus véleményeket sem. A jelentés általában 30-40 ország sajtójában, rádiójában és televíziójában megjelent reakciókat tartalmazza. Ezért az utóbbi 10 év európai eseményeivel és fejleményeivel kapcsolatosan ez jól alkalmazható a következőkre:
Szemtanúk beszámolóinak összehasonlítása. A szemtanúk visszaemlékezésekben, önéletrajzokban és tankönyvekben publikált beszámolóit össze kell hasonlítani. Nagyon gazdag forrásanyag áll rendelkezésre például a Holocaustról, az 1917. évi márciusi és októberi orosz forradalmakról, a spanyol polgárháborúról, a görögországi, spanyolországi és portugáliai diktatúra megszűnéséről, Magyarország 1956-os szovjet megszállásáról, az 1968-as prágai tavaszról, a berlini fal felépítéséről és lebontásáról, stb. Hasznos lehet az is, ha a diákoknak lehetőséget nyújtunk arra, hogy összehasonlítsák a szemtanúk beszámolóit a történészek utólagos értelmezéseivel.
Másodlagos források összehasonlítása. Egy jó könyvtárban néhány nap alatt rengeteg forrásanyagot lehet összeszedni, például arról, hogy különböző nemzetiségű történészek mennyire másként értelmezik ugyanazt az eseményt. Az alábbi 2. táblázatban található az 1939. augusztus 23-i német-szovjet megállapodással (más néven a Ribbentrop-Molotov paktummal) kapcsolatos két szemelvény bemutatja, hogy ez a módszer az alábbiakat eredményezheti:
Bár általában feltételezik, hogy a történetírás tanulmányozása túlságosan nehéz a középiskolás diákok számára, mindenképpen hasznos számukra, ha megvizsgálják, hogy különböző generációkhoz tartozó történészek hasonlóan vagy különbözően értékelték-e ugyanazt az eseményt. Például a kortárs brit, francia és német történészek vajon ugyanúgy értelmezik-e az 1919. évi Versaillesi Szerződés következményeit, mint ahogy kollegáik tették az 1920-as és 1930-as években? Vajon a korábbi gyarmati hatalmakként ismert országokban élő kortárs történészek ugyanúgy látják-e a gyarmatosítás végét, mint mondjuk az 1950-es években élő történészek?
Nem hagyományos írásbeli források használata. A vizuális archívumokról szóló fejezetben megállapítottuk, hogy a rajzok képeslapok, plakátok és fotók jól illusztrálják az adott kort, és bepillantást engednek annak hangulatába. Néha jól meg tudnak jeleníteni egy adott politikát, ideológiát vagy egy társadalmi mozgalmat, mert pontosan ebből a célból készültek. Bizonyos esetekben az írásos források ugyanezt a szerepet töltik be. Például ha felkérjük a diákokat, hogy elemezzenek bizonyos politikai vagy ideológiai jelszavakat, akkor ez hatásos módszer lehet arra, hogy megértessük velük azt az üzenetet, amelyet egy bizonyos csoport, vagy mozgalom próbált meg a nagyközönség felé közvetíteni. Ebben a tekintetben a jelszavak gyűjteménye jól felhasználható illusztrációként. (Lásd például az olasz fasiszta párt 1930-as évek elején használt jelszavaik az alábbi 3. táblázatban.)
2. táblázat: Az 1939. augusztusi Német-Szovjet Paktummal kapcsolatos másodlagos források Első forrásanyag: Egy szovjet történész írása 1981-ből Miért segített Chamberlain és Daladier Hitlernek céljai elérésben? Remélték, hogy le tudják kenyerezni Hitlert némi cseh területekkel. A német agressziót kelet felé, a Szovjetunió felé akarták irányítani… Ennek eredményeképpen a Szovjetuniónak egyedül kellett szembenéznie a náci veszéllyel. Ebben a helyzetben a Szovjetuniónak megnemtámadási szerződést kellett kötni Németországgal… Ezzel a Szovjetunió időt nyert védelme megerősítésére. Idézet R. Rees, The Modern World könyvéből (Heinemann, 1996) Második forrásanyag: Egy brit történész írása 1996-ból Később a Ribbentrop-Molotov Paktumot azzal próbálták meg igazolni, hogy ez időt adott a Szovjetuniónak védelme kiépítésében. A két évvel később történtek ismeretében ez az érvelés elfogadhatónak tűnik; de ez a történelem utólagos magyarázatának másik klasszikus esete. 1939-ben valóban felmerült annak lehetősége, hogy Hitler a Szovjetunió ellen fordul a Nyugat legyőzését követően; de ez csak egy lehetőség volt, és nem is feltétlenül legvalószínűbb, vagy a soron következő… Két fontos tényezőt kell figyelembe venni. Először is nagyon kevés bizonyíték van arra, hogy a Vörös Hadsereg 1939 augusztusát követően elsőbbséget adott volna a védelmi rendszer kiépítésére… Másodszor a Vörös Hadsereg 1941 kora nyarán való tevékenységének tanulmányozása arra utal, hogy a két megelőző év során kifejezetten a támadásra készültek. Forrás: N. Davies, Europe: a history (Oxford University Press, 1966); 1000 o. |
3. táblázat: A politikai jelszavak, mint történelmi források „Higgy! Engedelmeskedj! Harcolj!” „Akié az acél azé a kenyér” „A történelem során semmit nem nyertek vérontás nélkül” „Élj veszélyesen” „Inkább egy napot oroszlánként, mint száz évet birkaként” „A férfinak a háború olyan, mint a nőnek a gyermekszülés” „A fasizmus egy hatalomra törő ember és nemzet legfélelmetesebb alkotása” „A fasizmus szervezett, központosított tekintélyelvű demokrácia” „A fasizmus az egyetlen szabadságjog, amiért érdemes küzdeni, az állam és az államon belüli egyén szabadsága” |
Írásbeli források felhasználása egy adott időszak életstílusának kutatására. A népszerű sajtó reklámok, katalógusok, szakácskönyvek, életstílus magazinok kiváló forrásanyagokat biztosítanak a diákoknak. Megtudhatják, hogy egy adott korban mi volt a divat, milyen volt a családi élet, milyen társadalmi szerepeket vállaltak az emberek, mely árucikkek számítottak a legfontosabbaknak és melyek luxusnak. Mit ettek az emberek, milyen különbségek voltak a társadalmi osztályok között, mi számított elfogadható társadalmi magatartásnak, mit tekintettek „normálisnak” és „abnormálisnak” és hogyan tekintettek az emberek a vezetőkre? Itt nehezebb lehet a valóságos európai dimenzió bemutatása, de ha a különböző országok iskolái, postán, faxon vagy e-mailen kicserélik anyagaikat, akkor gyorsan össze lehet állítani egy érdekes gyűjteményt a XX. század különböző korszakainak életstílusairól.
4. táblázat: Írásbeli források elemzése Leírás: Az alábbi kérdésekre a megadott információk alapján kell válaszolni. Ne találgasson! Például a 2. kérdésre csak akkor válaszoljon, ha a dátum vagy az év meg van adva. Ne feltételezze, hogy a dokumentum az események időpontjában készült. Kontextus
|
|
|
Értelmezés
|
Bizonyíték: honnan tudja?
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Meglévő ismeretekkel való kapcsolat
|
|
|
A bizonyíték hiányosságainak felismerése
|
|
|
További információkat biztosító forrásanyagok Milyen egyéb forrásanyagok létezhetnek, melyek segítségével pótolhatók a meglévő hiányosságok, és ellenőrizhetők a forrásanyagban megadott információk, vagy az események szerző általi értelmezése? |
|
|
5. táblázat: Lichnowsky herceg diplomáciai jelentése |
|
|
Lichnowkytól
Jagownak |
London,
1914. Július 24. |
|
Pontosan ez fog történni. Elfelejtkezik Olaszországról.
|
Sir E. Grey megkért, hogy hívjam fel, a Miniszter nyilvánvalóan az Ausztriai Jegyzék hatása alatt volt, amely véleménye szerint minden általa eddig tapasztaltat felülmúlt. Azt mondta nem kapott még híreket Szentpétervárról, és ezért nem tudja, hogy ők mit gondolnak az ügyről. De azt határozottan kétségbe vonta, hogy az Orosz Kormány olyan ajánlást tehetne a Szerb Kormány részére, hogy azok feltétel nélkül fogadják el az osztrák követeléseket. Az a nemzet, amely ilyen követeléseket elfogad megszűnik független nemzet lenni. Nagyon nehéz volt számára, mármint Sir. E Grey számára, hogy bármiféle tanácsot adjon Szentpétervárnak a jelen szituációban. Csak remélhette, hogy a helyzet enyhe és békés értelmezése teret nyer ott, addig, amíg az ügy Ausztria és Szerbia közötti helyi vitának minősül, amint azt Ön is hangsúlyozta az 1055-ös jelentésben, melyen én is képviseltem Sir E. Grey-yel való tárgyalásom során, addig ezzel, neki, mármint Sir E. Greynek semmilyen dolga nincs; De megváltozik a helyzet Oroszországban a közvélemény arra kényszeríti a kormányt, hogy Ausztria ellen forduljon Arra a megjegyzésemre, hogy a balkáni népeket nem lehet ugyanazzal a mértékkel mérni, mint Európa civilizált nemzeteit, és ezért másféleképpen kell beszélni velük, és ezt barbár háborús módszereik is bizonyítják, például a britekkel vagy németekkel, a Miniszter azt válaszolta, hogy még ha osztaná is ezt a véleményt, nem hiszi, hogy ezt Oroszország elfogadná. Amennyiben Ausztria szerb területeket foglalna el, az egy azonnali európai háború veszélyét vetné fel. Teljesen kiszámíthatatlan lenne egy ilyen háború kimenetele, amelyben négy nemzet venne részt – kifejezetten hangsúlyozta a négyes számot és ezalatt Oroszországot, Ausztria-Magyarországot, Németországot és Franciaországot értette. Akármi is lenne ennek az ügynek a vége, egy dolog biztos: teljes végkimerülés és elszegényedés; az ipar és kereskedelem összeomlása, a tőkeerő szétforgácsolódása. Az eredmény az 1848. évi ehhez hasonló forradalmi mozgalmak kialaku-lása az ipari tevékenység összeomlását követően. A jegyzék hangvételén kívül Sir E. Grey legjobban a határidő rövid-ségét sajnálta, amely a háborút szinte elkerülhetetlenné teszi. Azt mondta, hogy kész arra, hogy csatlakozzon hozzánk, hogy együtt kérjük Bécstől a határidő meghosszabbítását, mintha ez kiutat jelentene. Megkért engem, hogy továbbítsam ezt a javaslatot Excellenciádnak. Javasolta továbbá, hogy amennyiben veszélyes feszültség jön létre Oroszország és Ausztria között a négy közvetlenül érintett országnak – Angliának, Németországnak, Franciaországnak és Olaszországnak – közvetítenie kell Oroszország és Ausztria között. Kért, hogy ezt a javaslatot is továbbítsam Excellenciádnak A Miniszter nyilvánvalóan mindent megtesz annak érdekében, hogy az európai komplikációk elkerülhetők legyenek, és nem titkolja sajnálkozását az Ausztriai Jegyzék harciassága és a rövid határidő miatt. Egy másik külügyminisztériumi forrásból úgy tudom, hogy megalapozott az a feltételezés, hogy Ausztria nagyon alábecsüli Szerbia önvédelmi képességét. Hosszú és elkeseredett küzdelemre van kilátás, amelyben Ausztria végzetesen meggyengül és kivérzik. Állítják azt is, hogy Románia viselkedése, több mint bizonytalan és hogy Bukarestben azt állítják, hogy bárki mellé odaállnak, akit megtámadnak. |
| Forrás: Dokumentumrészlet (1919 egy I. Világháborús weblapról: http://www/lib-byu.edu/-idh/wwi |
|
6. táblázat: Az I. világháború kitörésével kapcsolatos felelősségről szóló forrásanyagok 1. Forrásanyag: Amikor II. Vilmos meglátta az 1914. júliusában Szerbia részére adott osztrák ultimátumra adott szerb választ, így kommentálta azt: „Nagy erkölcsi siker Bécs részére, de ezzel a háborús indokok eltűnnek”. (L.C.F. Turner, Origins of the first world war, Arnold 1970. 103.o.) 2. Második forrásanyag: Szemelvény a császár visszaemlékezéseiből (melyet a háborút végét követően írt) Potsdamba való visszaérkezésemkor azt találtam, hogy a kancellár és a külügyminisztérium konfliktusba került a vezérkari főnökkel, mert Moltke generális véleménye szerint a háború biztosan ki fog törni, ugyanakkor a másik két fél azon a nézeten volt, hogy a dolgok nem fognak ilyen rosszra fordulni, lesz mód a háború elkerülésére, feltéve, hogy én nem rendelem el a mozgósítást. Ez a vita állandóan folyt. A diplomatáknak csak akkor derengett fel valami, ami aztán később saját összeomlásukat okozta és megtörte ellenállásukat, amikor Moltke tábornok bejelentette, hogy az oroszok felgyújtották a határállomásokat, felszedték a határállomáson a vasúti síneket és vörös színű mozgósítási plakátokat ragasztottak ki. A diplomaták nem akartak részt venni a háborúban, ez világosan mutatja mennyire nem számítottunk rá, pláne nem készültünk a háborúra 1914. júliusában…. Az egész diplomáciai gépezetünk kudarcot vallott. Nem érzékeltük a háború veszélyét, mert a külügyminisztériumot hipnotizálta a békéhez mindenáron való ragaszkodás gondolata és ezért a háború lehetőségét is kitörölték számításaikból, továbbá ennek megfelelően nem ismerték fel a háborús jelek jelentőségét. 3. Szemelvény Lichnowky herceg visszaemlékezéseiből Minden hivatalos publikáció igazolja és fehérkönyvünk – amely tartalmi szegénysége és hiányosságai miatt szomorú vádirat saját magunk ellen, sem cáfolja, hogy: Arra bátorítottuk Berchtold grófot, hogy támadja meg Szerbiát, bár német érdekeltségek ebben nem játszottak szerepet és a világháború veszélye ismert kellett legyen számunkra… 1914. július 23. és 30. közötti időszakban elutasítottuk a brit közvetítési javaslatokat, bár Szerbia orosz és brit nyomásra szinte az egész ultimátumot elfogadta, bár a két vitatott pontban könnyen elérhető lett volna a megállapodás és Berchtold gróf kész volt arra, hogy a szerb válasszal megelégedjen. Július 30-án jelét adta annak, hogy kész megváltoztatni álláspontját, ultimátumot küldtünk Szentpétervárra pusztán az orosz mozgósítás miatt, bár Ausztria ellen nem történt támadás; és július 31-én hadat üzentünk Oroszországnak, bár a cár szavát adta arra, hogy egyetlen ember sem fog fegyvert ragadni, amíg a tárgyalások folynak. Így szándékosan kizártuk a békés rendezés lehetőségét. Ezeknek a vitathatatlan tényeknek az ismeretében nem csoda, hogy Németországon kívül az egész civilizált világ Németországot tartja kizárólagosan felelősnek az I. világháború kitöréséért. |
[1] G.B. Henderson: „A plea for the study of contemporary history”, History, 26. 1941, pp. 51-55.
[2] Marc Bloch, The historian’s craft, Manchester University Press 1954. 54-55. o.